Zuhanás; Q 5874

26 ahol nevetséges volt ez. Akkor bennem olyan keserűség gyttlt össze, hogy elhatároztam, megmutatom még mindenkinek, mire vagyok én képes, fognak még előttem hajbókolni... Egész nap tűrtem a mosolyukat/ a kövön feküdtem a többiékkel бз cigarettáztam, és láttam Annát fent, hogy lebegő hajjal magyaráz, mindig mosolygó férfiak veszik körül. Gyakran lejött hozzám, érezte, nem érzem jól magam, de az annál rosszabb volt, képzelj el száz férfit, szedett-vedetten, én magam is közülük falunak ibaradü* éreztem magam, akkor tudtam meg nem tudom hanyadszor, mennyire a ruha teszi az embert... szuval, száz durva, trág '.rbeszédü férfi, és leereszkedik közéjük, énhozzám, Beatrice. Én, aki tudtam, hogy beszélnek a nőkről, csak hallgattam Anna beszédét, aki leült mellém, a kabátomra, é;i én közben csak arra gondoltam, mi lesz, ha valaki megjegyzést tesz, hogy akkor nekem meg kell ütnöm valakit, iszonyúan félek az erőszaktól, a gondolatára is elgyengülök, hogy meg kell ütnöm valakit, éa az megüthet, /kkor aztán hirtelen elküldtem Annát, hiába magyaráztam ugyanezt később, azt hiszem, nem értette. Belülről Anna valahogyan mindig férfiasabb volt, egy csomó dolgot eg„szerűen észre sem vett az életből, amin én eis lpadtam, elpirultam, napokig rágódtam, belebetegedtem. VADÁSZ Lehet, hogy igazad van. Mégi , attól félek, csak valami külön koordin Itarendszérből figyelted és szeretted mindvégig Annát, sosem próbáltad a középpontját máshová tenni, mint önmagadba. /Kintről léptek, megjön inna. Az aroa fáradt, ruhája feltűnően gyűrött, körül sem néz, szinte azt hihetné az omber, nem is látja meg a három má ikat a szobáinn; köszönés nélkül lerúgja a cipőjét óa vetkőzni kezd. Kálmán, amikor Annát meglátja, felugrik, láthatóan oda akar futni, hogy megölelje é kérdezgesse; Vadász azonban megfogja a karcát és ránéz erősen. Ildi és Vadász, amikor Anna vetkőzni kezd, szinte lábujjhegyen kisompolyog, Vadász még az ajtóhói visszafordul, megpróbál egy biztató mosolyt küldeni Kálmánnak, de csak torz vigyorgás sikerül; vállat von, és csendesen behajtja az ajtut. Kálmán zsebredugott kézzel, mozdulatlanul III a szoba közepén, Annát nézi; Anna lassan megfordul, szinte farkasszemet néznek. Aztán Anna újra lehajtja a fejét./ Füg öny.