Zuhanás; Q 5874

19 Nem tudom, kérőm. Mire magamhoz jöttem, már nem élt. A kezem pedig- háromszor mostam meg, egyszer még t.risóvil 1з... Hát ennyit mondott. Valahogy Így vagyok én azzal az "újságírói" kíváncsisággal. A valóság néha nagyon kiábrándító, a törvényszerűségek a véletleneken keresztül érvényesülnek. VADÁSZ így hat soha nem faggattad Annát ? KÁLMÁN Először osak boldog akartam, lenni, /keserűen/ Nagy bün, ugye ? S Anna, akárhová mentünk, arra az emberre emlékezett. ?ul sok helyen voltak együtt. Egyszer egy kisvendéglőben voltunk, nagyon jókedvű voltam, akkor kaptam kitüntetést és pénzjutalmat, kiosit be is csíptem^ tkaroltam Annát, és akkor megláttam az aroát. Halálosan szomorú volt. "Mi van veled" - kérdeztem. "Semmi"- mondta. Kijózanodtam. Kiderült, hogy ott szemben ültek egyszer vagy kétszer, a lugas alatt, azzal az emberrel. Sokszor láttam már annakelótte azt a kifejezést az orcán, mindig tudtam, mire gondol. Akkor este ráordítottam, nem akarok többet hallani arról az emberről; vagy elfelejti, vagy mehet vissza hozzá. Azóta ne; beszélt többet róla, osak a szemét láttam néha elhomályosulni. És akkortól gyűlölni kezdtem azt az embert. VADASZ /csendesen/ Addig nem gyűlölted ? KÁLMÁN Nem, soha. JoL tudtam, ritka az a nő, aki mogórzi magát, nem is tartottam soha fontosnak az ilyen... fíziologiai dolgokat. Valami felsőbbrendű embernek hittem magam, csak nevettem a féltékenyeken, hát még azokon, akik a párjuk múltjára voltak féltékenyek l De egyre gyakrabban jutott eszembe, akárhová is mentünk, hogy kutassam Anna aroát, vajon itt vagy ott voltak-e együtt. Kezdtem megérteni azokat a regényhősöket, akik meghalt férjekre féltékenyek. De az az ember még osak halott sem volt.