Agave; Q 5870

- 19 Fiu jön be, megáll a lány előtt, nem kelti fel, előrejön. a közönségfelé. , a Fiu: Kevés! 6 hogy mennyire szerettelek. Melled picinynek tűnő almája hányszor késztetett arra, amire egy férfi anélkül is képes. Hol tanultam e zabolátlan szerelmet? Esti sétáimon mindig vártam valamit, vagy valakit, mikor hazagyalogoltam. Jól esett gondolkodni, utamon hazafelé. Álmaimat utca kövén fejeztem be. Nem siettem haza, mert tudtam, ha hazaérek, elveszik minden varázslat. Jól esett még gyalogolni, meg a kerítéseken át kihajló fák leveleif' is simogattak, pótolták azt, amit oly nyugtalanul kerestem mindig. Engem az utca nevelt. Szürke kövei a szétrombolt gyerekszobám ködszerű képét idézték fél, i'e csőkod megölte a gyerekes mozgáskultúrámat, mikor bujaságod emlőit nekem adtad. Szinte anyát láttam benned. Odaadtál mindent a szerelem uzsorájának, de nem sokáig örülhettem annak. Miután mindent elvettél, csak a puderosdoboz maradt nálam. Vissza akartam adni, de az idő nem kivánja soha sem. Igen, az idő....a fene enné meg ezt a cigarettát /eldobja, s nézi merően./ Hm... a/ tócsába esett, hogy szivja magába a vizet. Ok megtalálták anyagi lényüket. Hátramegy a lány felé, széket vesz elő, oldalt leül. Lány nehezen ébred, lassan felül. A fiúról tudomást nem véve beszél. Lány; Ügy sirtam a műtőasztalon, orvos nem birt hozzámférni. A görcs egészen összehúzta majd simogatta a hasamat. Észre sem vettem, kezdtem lassan megnyugodni. Izmaim kezdtek engedni szoritásukból. Lassan hozzámfért.