Hamlet és Julia; Q 5854

39 Attila: Nem igaz anya! Nem igaz! /az anya pofonvágja, rövid feszült csend/ ez igazságos pefon volt. Igaz. íindg utáltam. Az első perctől kezdve, dosem fo. om elfelejteni, mikor hozzánk költözött. Ismertem már azelőtt is, de valahogy észre sem vettem. Azt a napo as» zonban, mikor "apám" lett hivatalosan, nem felejtem el. &ár nem emlékszem melyik v.ndéglőben ebédeltünk, Az asztalnál szemben ültem vele. egyszeresek észrevettem, hogy az egyik kis ujjának a körme szokatlanul hosszú, gyébként a baloldali, lehetett vagy két centiméter. Az )géaz ebéd alatt másra nem tudta« figyelni, csak a körömre. Mr nem i köröm, hanem karom volt. Olyan mint valami ragadozó madáré, n is akkor félni kezdtem, z az én félelmem a mai naoig tartott. Akkor csak éreztem, de ma, sár tudom, nem kellettem neki.... neked sem...anyám. Anya: Attila! Attila: Anya, kár tivábbra is folytatni ezt a játékot, amelynek a félelem, színlelés, elhallgatások és eltussolások voltak a játékszabályai. Hazárd játék volt és mindegyikünk vesztett. Igen. ís most, mikor már felnőttem, már ali vártam, hogy elkerüljek otthonról, indent elkövettem, hogy technikumba kerüljek és érettségi után fü iget len életet éljek, holott nem szeretem és nem fogom szeretni в szakmámat. De megtanultam. És meg fogok élni belőle. Nekem ez egyenlőre elég...... de azt is akarta, hogy vidékre menjek, mert ott jól lehet keresni. A fiatalok menjenek vidékre. Igen anya én már nem vagyok gyerek, már nagyon régen nem. évről-évre egyre vllá. gosabb lett minden, fa amikor készültünk erre az előadásra és otthon tanultam s szöveget, elviselhetetlenné tette az életemet. Anya. Te is emlékszel jól arra az estére. KÖrülbelü három hete lehetett, űzet készültél rakni, mikor ugy szidott mint a bokrot, ár otthon sincs nyugalmam! x,zt a kántálást nem lehet elviselni! Menjél a könyvtárba kornyikálni.