Hamlet és Julia; Q 5854

- 27 Julia: /hirtelen lerázza a lány kezét/ Te meg ne játszd az Ophéliát. /groteszkül/ Ш dicső ész bomlá itt össze. Ugye. Hát mit gondolsz tulajdonképpen? Bolond vagyok? Ugye azt gondolod. Kideg levegő? Hideg zuhany? Hát nem. Vedd;, tudomásul, hogy eszemnél vagyok, mint ahogy Hamlet sem volt bolond. Csak sok volt benne a keserűség és a fájdalom, üit tudod te mi az? Mit tudod te mi az a keserűség, amit néha szinte már пег is lehet elviselni, űsak tisztán kell látni a dolgokat, szemüveg nélkül, mint most én teszem. Mert eddig csak tapogatóztam, mint egy vak, Is ugy is hagytam magam vezetni. Mint egy barom. De felnőttem én is. Tudod vannak néha pillanatok, amelyek felérnek egy évtizeddel. Mintha az agyadban uj rekeszek nyílnának ki hirtelen és ami ddig homályos, vagy kusza volt, az egyszerre világos és rendezett lesz. Mintha az az érzésed lenne, más szemed van, de mégis a tied. 'rted ezt Attila: Elég volt, elég! Julia: /tárgyilagosan/ Mit akarsz tenni? Attila: Még nem tudom?... Csak azt tudom, hogy igy nem megy tovább.. Le kell érettségiznem, ősszel 19 éves leszek. Talái megértem arra, hogy saját életemetelkezdjem. Julia: Értelek Titi, nagyon is értelek, de... Attila: Nincs de. Julia: /nyugodtan/ De van de. Hallgass meg. Nézd, nekem sem könnyű a helyzet, pedig édes szüleimnél élek. Attila: /félbeszakítja/ Ha apén élne, min en més volna, de igy elvis..