Hamlet és Julia; Q 5854

- 28 Julia: Hadd feje2zem be, amit elkezdtem. Nagyon fontosat akarok mondani. Gyere üljünk le. Ide. Itt jó lesz. Pszt. Csend, egy szót se Szeretlek. Szép kis mulatság, ugye? Mindenhogyen elképzeltem, csak igy nem. Pedig hofy készültem. Apám nem is akart elengedni, de én tudtam, hogy eljövök. Sokat hallgattam, de itt vagyok. Se nem ezt akartam mondani. /Sóhajt egyet/ Emlékszel arra e né^ hétre, amikor nem találkoztunk? n akkor nem voltam beteg. Attila: Hanem? Julia: /ismét sóhajt, nehezére esik erről beszélni/ hanem elmentem otthonról, /egymásra néznek/ Igen. Most csodálkozol, de mindjárt világosabb lesz minden. Ne nézz igy rám, Igen, ez az igazság. Elms atea о ;thonról azzal, hogy többé nem megyek haze. Most már alig tudom megmagyarázni magamnak hogyan történhetett. De akkor roppant egyszerű volt. Ékszer csak valami megmozdított, mintha valami feladatot kellett volna végrehajtanom és egyik re :gel iskolatáskával a kezemben elindultam. Fölszáiltara a hatosra amelyik est felé négy. Csak akkor döbbentein rá a valós ra, mikor este nem a saját ágyamba feküdtem, /a fiu a fülét morzsolja/ Ne érts félre Apóm húgához mentem. Ott biztonságban éreztem magam, mert évek óta haragban vau a szüleimmel. De ez egy nási tészta, *u nagyon szerettem, és becsülöm, ű is szeret. Tudtam, csak végs esetben fognak nála keresni. Az első napon ugy éreztem, hogy döntésem helyes és végleges, de a második napon már tudtam, hogy haza fogok menni. Ne hidd, hogy azért mert hiányzott a kényelem, meg miegyéb, hanem másért, ügyedül voltam ké napig és.ráértem gondolkozni. Hájöttem sajnos, hogy egészen jól megvagyok a szüleiig nélkül is, de ez a felismerés zavart, és nyugtalanított. De rájöttem arra is, hogy helyzetem al pjábsn véve nevetséges és tarthatatlan, mert nem élhetek egy más ember nyakán, mégha a nagynéném is. Pedig Ő nagyon tapin-