Hamlet és Julia; Q 5854

- 23 Julia: Mos nem bánt a gunyód....sőt örülök neki /а fiu értetlenül ránéz/ azt Te nem érted, de nem baj. Most hadd fejezem be. Szóval, a szülők rettenetesen félnek attól, netalán mások akarnánk lenni, mint ahogyan azt akarják, vagy kitervelték. 's rettenetesen félnek, hogy egy napon elveszítenek minket és vége a játékuknak. Mert talán azon a napon érzik me, először, ho©r megöregedtek, ±zt meg kell érteni? Attila: Megértés? Jogcim arra, ho®r mézes madzaggal ránkkényszeritség akaratukat. Mikor kicsi a gyerek, akkor nem várnak megértést, akkor nem is ugy hivják. Nyakleves a neve, vagy sarokba állitás, mese megvonás és a többi retorziók, ás az egészet együttvéve ugy hivják, nevelés, vagy az okosok szerint pedagógia. Csakhogy felnőtt korban az erőviszonyok Í3 megváltoznak és a nyakleves meg többiek már nevetségesek. Bün. Bün kinozni kicsi éretlen emberkéket. Soha nem kéne gyerek. Coha. /hangoson/ Miért? Mi elvárhatnánk ugyanannyi megértést. Nem? Sőt? Azt a sok bölcseséget meg honnan szedjed össze? Mi? Biztoson valamelyik hetilap lelkipostájában. Julia: /most megsértődik/ Nem vagyok bölcs, de nem is vagyok adósa egy hetilapnak sem a kölcsönökért. Azt viszont tudom, hogy te gonosz vagy• Igen, az vagy. ~n meg hülye /elsirji magát/ Igen. Hülye vagyok, mert ! helyett, hogy most szórakoznék. . .ha mát el jöttem.. • itt hallgatom a gúnyolódásaidat, csak azért mert..../odame у a fiúhoz ás kéri/ Gyere menjünk be. Mirevaló ez? Axt hittem megbeszélünk mindent és telélunk valami me oldást, de...ugylátszik hiába. Mindegy, /hirtelen hangot vált/ Hát akkor legalább szórakozzunk. Nem igaz? Attila: Aem megyek sehová. He akarsz táncolni, mehetsz, én nem tartalak vissza.