Hamlet és Julia; Q 5854

12 Julia: ügy beszélsz, mintha engem fölvettek volna már a sziniiskolóra. Te azt hiszed, nálam ez olyan egyszerű? A szüleim hallani sem akarnak,illetve akartak róla. Attila: /dühösen/ A szülök. Már megint ott tartunk ahol harminc évvel azelőtt, iái kifogásuk lehet? Julia: Nem ismered apámat és anyámat. Attila: Cserélnék veled. Julia: Ezt ne mond. Ez nem szép tőled. Te mondtad, milyen nagyszerű az édesanyád és mostohaapádat is becsülöd. Nem? Azt mondtad nagyon гш

des hozzád. r Attila:/ /huzigálni kezdi az egyik fülét/majd gúnyosan/ Igen. Julia: Ezt miért mondtad igy? /a fiu hallgat/ Síiért nem igy van? Attila: Nem. Hulia: Megváltozott? Attila: Nem. Julia: Hát akkor? Attila: ín változtam meg. Julia: /elneveti magát/ Te? Mikor és hogyan? Attila: /ingerli a lány gúnyos vidámsága/ amit most mond annak hitele és su3y a van/ ín, igen én. Mert most már tudom, hogy nincs az ami edduig sem volt, csakhogy eddig azt hittem hogy van, mert hinni akartam, vary talán nem törödtem vele. Mert a e enmiből soha nem lesz mmm4 valami, mégha olyan erősen hisszük, mint én hittem.