Hamlet és Julia; Q 5854

- 11 íi Montague? Nem kéz, se láb, se kar, sem arc? /hirtelen elhallgat/ Attila: /csodálattal figyeli;mqjd hirtelen tapsolni kezd/ Csodás vagy. Julia: Komolyan gondolod? Nemcsak azért mondod, hogy...tudod? Sokszor ugy félek, ugy félek, hogy nincs elég tehetségem, hogy nem vesznek föl...mert szinésznő akarok lenni, csak az. Attila: Nilyen jő neked. Irigyellek érte. Julia: Miért? Attila: Mert tudod mit akarsz, mégha néha kételkedsz is. ís én tudom, amit egyszer a fejedbe vetted, azt meg is csinálod. Ide a kés /nyakára mutat/ Julia: nem olyan egyszerű, mint gondolod. Lddig életemben nem volt soha olyan életbevágd dolog amit nagyon akartam volna. Igy hát nem tudtam felmérni akaratom erejét, ügy hiszem most érettségi után tesszük meg azt a lépést, amit a felnőttek ugy hivnak, hogy sorsdöntő. Nem? búdig azt hittem, hosy ez olyan nagyképű fellengzős sző. Pedig van ilyen. Ez olyan sokismeretlenes egyenlet és mosg válik el, mivel helyettesíthetők az ismeretlenek. Egy cipőben járunk nem? ügy hiszem nincs okunk egymásra irigykedni. Attila: ín mégis irigyellek. Igen. Mert én majd remélem megkapom a bizonyítványt és nem fogok örülni néki. ülőre tudom. Legfeljebb annak, hogy vége ennek a kisdeddvónak. egyetemre nem megyek...mert nem mehetek...A saját lábamon kell ezután állanom. Meg kell tanulnom ezután saját magamnak is elég lenni. Meg keLl tanulnom azt csinálni amit nem szeretek. Bi* zony. Mert én nem akartam gépész technikus lenni. Most már késő. Ide Írattak,kész.