Művészkocsma; Q 5831

- 47 Dani: Dóri: Dani: Dóri: Dani: szint ós a padlás között. Vicces, nem? kicsit ijesztő...Lapozza át а Máiusz villát.. .Menjünk ki az állomásra. /lapozgat a füzetben, majd olvas/"Apám rémületbe dermedt arca a vagon nyitott ajtóréséből meredt rám. A festőnő is ott állt а tizenhatéves Olgával, külön állt, félrebillent fejjel, rezerváltan, mint aki még ezekben a tébolyult pillanatokban sem hajlandó keveredni a lenézett, falusi zsidó intelligenciával...Görcsösen kapaszkodtam a vasajtóba, de nera szálltam fel, nem préseltem át magam erőszakkal a nyilason.. .kivételezett voltam, és kivülmaradtam. /halk an/To vább. Ne játszuk meg, ami ezután jön? Játsszuk. Sötét. Manzárd Olga: Lidia a vérfürdőből megújhodva lépett ki. Szemérmetlenül és mocskosan. De majd eléri őt is a végzete. Hirtelen csap le rá az öregség. Egyszerre fog összeroppanni, És akkor a holtok, az elfeledettek, az el nem temetettek, mind visszajönnek és rettenetes lesz a bosszujuk. Paula: Igen. Meglehet. Mindez lehet, de egyelőre az elevenek jönnek. Nem a holtak, az elutazottak térnek vissza.