Művészkocsma; Q 5831

- Зо mór. Elsüllyedt a porban, a vérben. Belezuhant az idő vermébe. Te pedig, mint egy sirósé, állsz a nyitott gödőrnél és csak ásol, ásol a múltban...Én ettől irtózom. . .Mindenki a múltból él: a szerelmesek, az irók az öregek. De én szobrász vagyok! Én a jelent akarom.Kót kezemmel formálom a sárból, а piszokból, ami van... Paula: Hát az a sok Mihály-fej ott fenn а padláson, félig készen, vagy éppen megkezdve,. .Mihály talán nem a múltból való? ü miért kapott keheimet? üt miért horgásztad ki huszonöt év után az idő kutjából?...Mert ez a halacska aranyból van, ugye?...És eleven még, nincs dögszaga... Lidia: Szerencsétlen, te! Semmit sem értesz.. .Mihály ugyanolyan szökevény, mint én vagyok. Csák ő külföldre menekült, maga elöl, én pedig itthon találtam uj hazát... Ha Mihály visszajön, neia a multam jön, a jelenem... Paula: Jól vigyázz! Cserbenhagy megint. Csalódni fogsz benne újra. Lidia: Csak ő csalódhat, ém csak saját magában. Tudom, nem hozzám jön vissza. Azért jön, mert látni akarja magát...De a tükröt én tartom majd eléje. Es az arc, amit az én törött tükrömben látni fog, az az arc...rettenetes lesz, Sötét. Manzárd Jóska: Lidia: Jóska: Lidia: Jóska: Mit ettetek? Ő valami halat. És te? Én talán beafsteket.De lehet, hogy fiatal kecske volt. Kecskehús...Nem tévedsz?