Ördögárpa; Q 5829

24 /Eszti/ Imre: /Eszti/ László: Imre: fordul Eszti felé; Eszti akkor köszönt, mikor látja, hogy Imre észrevette; csendesen/ Szervusz Imre! /Esztihez siet, hangos kedvességgel, konvencionálisan, mint aki éppen ezzel akar valamit leplezni vagy túlkiabálni/ Eszti?!.. • Nem hiszek a szememnek!... Nézd csak!... Ez aztán meglepetés!... Gyere beljebb, ülj le! /kézenfogva a fotelhoz vezeti/ /leül a fotel szélére/ /félreállva, összehúzott szemmel nézi Esztit, majd meghatározhatatlan grimaszba merevedett mosollyal pillant Imrére, aztán hol az egyikre, hol a másikra/ /meglátja László arcát, pillanatra megáll, de lenyeli amit mondani szeretne és konvencionálisan/ Bemutatom Esztit... /éllel/ Ha nem tudnád, a sógornőm, a bátyám felesége... /Esztihez, komoly arccal és nem tréfálkozó szándékkal Lászlóra mutatva, aki lassan odamegy Esztihez ós nyújtja a kezét/ Ő pedig Benedek László, tanár és Nóbel-dijas