Gogol, Nyikolaj: Az őrült naplója; Q 4424

. lo most adná vissza a lánynak. Zene: Sophie-téma. Könnyű kis mosollyal mondott köszönetet; szelíd ajka éppen csak hogy ra gnyilt és a jelenség már el is röppent. v Legalább egy órán át maradtam ott, mozdulatlan. Egyszerre csak bejön egy szolga: "Ugyan menjen már haza, Akszentij Ivanovics, hiszen Őkegyelmessége már rég eltávozott!" /Hátrább megy./ Nem szenvedhettem a szolgák társaságát: örökösen ott lebzsej^z elöszobábak, de meg csak biccenteni se hajlandók, ha meglátnak. És ha még csak ennyi volna! /Visszamegy az asztalhoz./ Egyszer az egyik ilyen pimasz tubákkal mert kínálni, anélkül, hogy felállt volna! Tudod-e, ostoba cseléd, hogy én hivatalnok vagyok és hozzá nemesember? /Leül az ágyra./ De mit tehettem? Vettem a kalapom, magam bújtam be a köpenyembe, mert ezektől az uraktól ugyan hiába vársz segítséget, és hazajöttem. Leveszi a csizmáját ás mellényét. Azután csaknem egész délután az ágyon heverésztem. Közbén kimásoltam egy nagyon csinos kersikét: Egy teljes év énnekem az óra, Amely nem körödben talál, Meggyűlöltem az életem, lányka. Jöjjön inkább a bús halál! z biztosan Puskin müve. /Zene: Sophie-téma./ Mikor leszállt az est, köpenyembe burkolózva elmentem Okeí^yelmessóge kapujáig ós jó ideig leskelődtem: ha a kisasszonyka hintóba szállna, még egyszer vethetnék rá egy pillantást... Ce mindhiába; nem mutatkozott. Zokogva leroskad az ágyra.