Gogol, Nyikolaj: Az őrült naplója; Q 4424

még egyet! Nézd csak! Mgg dátum sincs rajta! л "Ah, kedvesem, bizony megérződik, hogy közeleg a tavasz! A szivem folyvást hevesen ver, mintha várna valamit. A fülem meg zug-bug szüntelen. Megesik, hogy perce en át, hanyattfekve, Iában a levegőben, az ajtóknál hallgatózom. Nem rejtem véka alá, hogy számos udvarlóm van. Gyakran figyelem őket, a függöny mögé bújva. Ah, kedvesem, el sem képzelnéd, milyen csúfak ak dr.ak köztük. Van köztük egy; aki ah, micsoda durva, nyers vonások! Biztosan szörnyűségesen buta. Peckesen sétál az utcán és azt képzeli, ki tudja, milyen tekintélyes személyiség, ős minden lány csak őt nézi. Alaposan téved! Nekem legalább olyan, mint a levegő. No és az a rémséges dán dog, aki folyton ott posztol az ablakom előtt! Ha a hátsó lábára állna /persze ez soha ki nem iakgas telne a bugrisától!/, fejjel magasodnák az én Sophie-m pápájí" fölé, holott az is tekintélyes egyéniság széltében—hosszában egypránt. Ez a fatuskó ára csak az igazi pimasz! Egyszerkétszer rámordultam, de mintha észre se venné! A szeme se rebben! Csak bámulja az ablakom, lifegő füllel, lógó nyelvvel... Kondom, sült paraszt! De ugye, kedvesem, nem kell mondanom, hogy az ón szivem sem marad közömbös e nagy sürgés-forgás közepette - sőt! Ha látnád azt a gavallért, aki a szomszéd ház kerítésén szokott átmászni. A neve Trezor! Ah, kedvesem, azt a szép, vonzó pofát!" Ej, az ördögbe is, micsoda mocskos ügyek! Hogy fér bele egy levélbe ennyi hülyeség! Embert ide! Embert akarok látni; táplálék kell a lelkemnek, üdülés, nem ez a sok ostobaság... /Visszatér az asztalhoz./ Undorító... /felveszi a levelet, teát tölt és leül,/ Lapozzunk, talán а folytatás jobb lesz.