Hunyady Sándor: Júliusi éjszaka; Q 2133

Gábor: Vőlegény: Gábor: Vőlegény: Gábor: Vőlegény: Gábor: Vőlegény: Gánor: 57 Mert féltem tőlük, /kijavitja magát/ Vagy tiszteltem őket. Beértem mindig azzal, a vendéglő menu-vei, amit az élet könnyűszerrel kinált a magamfajta embernek. /mély guggolásból/ Csak ne panaszkodj apuskám. Irigyellek. Mindig kitűnő macskáid voltak, /megvetéssel/ Amilyenek a háztetőn koslatnak. Az emlékük olyan izt hagyott az orromban, mint az avas vazelin. Utánam kakarsz jönni? Vigyázz magadra, /leül az ágyra/ Ne félj. Óvatos leszek, /nyújtózik, nevet/ Engem nem fognak megenni az asszonyok, /csattogtatja a fogát/ Inkább én őket ! /nézi/ Igaz. /egy kis gyűlölettel/ Nem is téged féltelek. Nagyapánkra ütöttél, aki nyakuknál fogva, láncraverve tartotta a háza pincéjében a kedveseit. Róla van szó. Mi lesz vele? Milyen élete lesz melletted - neki? /Kicsit idegesen/ Mit fáj az neked? Ez már igazán az én dolgom. /mint a gájzir/ És az enyém is. Mert én is szeretem, /elképedve/ Hogy? Mi ? hü... /nekivadul, mint aki egy gyilkosság titká t nem tudja tovább őrizni./ Megőrülök, ha az uton meglátom a lábnyomát. A kalapját, a kesztyűjét a terrasz párkányán. Ha megfogom a rakettjét és a nyelén egy kis meleget találok a keze után... /észretér, elhallgat, aztán megkönnyebbül, majd dühbe jön saját magára./ Hát itt van! Kint van! Kitálaltam! Hogy az emberbek ne legyen ereje befogni a száját, /a vőlegényre néz, összeszorított ököllel,