Hunyady Sándor: Júliusi éjszaka; Q 2133

26 Mi - ? /negédesen/ Maga csirkefogé! Vőlegény: /összeteszi a kezét/ Kérem szépen, ne fogalmazzon ilyen irgalmatlanul. Özvegy: /hirtelen ötlettel/ És ha puszta, gonosz asszonyi szeszélyhői azt mondanám: válasszon! Vőlegény: /megrökönyödve/ De...de hiszen mafea nem szeret engem! Özvegy: . Hát persze, hogy nem. Csak látni akarom, hogy mit érek? Tudni akarom, hogy felálűbzmá-e a törvényes, nyugodt boldogságát egyetlen őrült óráért. Tudni akarom, hogy ezt az éjszakát, ami most kezdődne, nemsokára meg tudná-e fizetni a szakitás csúnya botrányával és annak a szegény kicsinek a könnyeivel? /kezét a vőlegény karjára teszi/ No, hires, fiatal tűzhányó? /egészen közelről a fiu arcába néz/ Szomjas? Száraz a tÖrka? Vőlegény: /borzongva/ Ne kisértsen! Özvegy , A ég közelebb, szinte rálehel a fiu hegyes kis Menjou bajuszára/ Éjfélre jár. Mindjárt lepihen az egész ház. Csönd lesz. Sötétség. A falak ebben a vén kastélyban olyan titoktartóan vastagok... Nem csuknám be a szobám ajtaját...Valaki szépen besurranhatna hozzám.../súgva/ Sötét volna a szobámban » is, csak egy halk sóhaj jelezné, hogy merre vagyok. Vőlegény: /rekedten/ Hány órakor? Özvegy: /diadalmasan felnevet, hirtelen feláll/ Szamár! Csak nem gondolta komolyan? /kacag/ Oh be szamár! de kedves! /folyton nevetve körüljár a hallban, amelyet megtölt az előbbi suttogás után beszéde és kacagása hangos lármájával. Kinyitja az ajtót, kikiált/Lajos!