Hunyady Sándor: Júliusi éjszaka; Q 2129

45 Gábor: Vőlegény: Bábor: Vőlegény: /félbeszakítja/ Hazudtam! Valahonnan csak elő kellett ráncigálni valami mentségfélét, /megfordul. Indul az ajtó felé/ /könyörög/ Nem, ne menj még el Gábor! ^zidjál össze ahogy csak akarsz, de ne hagyj itt egyedül. Olyan térne a gondolataim vannak. Egész éjszaka nem fogom hehunyni a szememet...Nincs valami altatód? Talán elringassalak? A szárazdajkád vagyok én? Furdaljon a lelkiismeret. Ez talán használni fog. /az ajtóhoz megy./ /rimánkodva utána kiált/ Gábor! Ne menj. Borzasztó lesz ez az álmatlan éjszaka.•• 11. jelenet A vőlegény egyedül. /А vőlegény egyedül marad, végigzuhan az ágyon és kóraikusan nagyot, hangosat sóhajt. Pár pillanatig mozdulatlanul fekszik, mint egy darab fa, aztán kigyújtja a kezét és eloltja a kis álló lámpát, anélkül, hogy a fejét fölemelné a párnáról. Tökéletes söttétség borul az egész szinpadra, melynek hátterében abban a pillanatban, amikor a villany kialszik, megjelenik a nyitott ablak négyszögletes alakja az ég csillagokkal teliszórt sötétkék szövetével. Most lo-15 másodpercig néma csönd uralkodik. Csak az ablak négyszögében változik egy-két fényhatás, hogy a közönség figyelmét lekösse. Aztán a vaksötét szinpadon mindent betöltve, mint a lónyerítés felharsan az "álmatlan éjjeltói rettegő", a "lelkiismeretfurdalástól" gyötört vőlegény egészséges, hangos, szinte menydörgő hortyogása. Függöny