Harsányi Zsolt: Grófkisasszony; Q 2071

10. képzelem, hogy nagy társasággal bevonulok vaLsmi előkelő étterembe és meghal им, ahogy mögöttem összesúgnak: "Si Gee ley András, a hires költő"* De én nom fordulok viasza, csak megyek tovább a dia

zee asztal felé, azon nagy virágdísz van, a pinoôrek iittjlongtmak és pezsgőt töltenek. Klára: Hiszen muga nm szeret inni. András: Az mindegy, ez már Hozzátartozik. De а legtitkosabb álmom és leggyakrabban azt képzelem el, liogy bemutató előadás van, az én darabomat Játsszák és már lement a függöny és engem kitapsolnak. /Feláll./ Akker én kijövök fiak ban és meghajts magamat. /Meghajlik./ Hagy taps. Klára: Nines semmi hlx a színdarabjáról? András: Semmi. Klára: Hát mért nem sürgeti a választ? András: Már sürgettem. Hiába, /begyint./ Ott denn a színházaknál klikkek uralkodnak. Ha egy fiatal tehetség felbukkan, rögtön összeröffennek és megakadályozzák, hogy az ember érvényesüljön. /Vállat von./Az embernek az egész világ ellen kell sarcolnia , ezzel le kell számolni. Így van a szerkeszt бе Igéknél Is. Tudj: , rájöttem: a verselmet azért nem közlik, mert tehetséges vagyok. Ha tehetségtelen volnék, hamarább kiadnának tCiem valamit, mert akkor nom kellene félni tőlem, be egyáltalában, iicgy Imroolbatok 6n itt falun? nevelőkkel ostromolhatom a színházakat ós a szerkesztuségekt. Más volna, k. fent élhetnék. Pesten. A for. ásnál, z ig y reménytelen. Klára: ón szentül hiszek a maga tehetség ében. Andrási /mohán/ ügye? Hát nem gyönyörű az én verses drámám? Maga olvasta az Ikaroszt, Megmondhatja« Klára: Kerne

к.