Hebbel, Friedrich: Mária Magdolna; Fordította: Dr. Hevesi Sándor; Q 1347

Klára; Anya: Klára: Anya: Klára: Anya: Klára: Anya: Klára: Anya: Klára: - á lünk. Talán esténkint sokáig maradok el, ha vizért megyek, hogy okot találsz a gyanúra? Nem, azt nem! Megengedtem, hogy idejárjon, de csakis azért, hogy titokban ne leselkedjék utánad. Ezt az én anyám sem tűrte. Nem találkozom vele. űsszezördültetek? Különben szivesen látom, olyan higgadt fiu! Csak vitte volna már valamire! Az én időmben nem várhatott volna sokáig, az urak ugy törték magukat egy ügyes irnok után, mint béna a mankó után, olyan ritka volt az irnok. Még mi egyszerűbb népek is hasznát vehettük. Egy napon megirta a fiu helyett az apának szóló újévi üdvötletet s egymagáért az aranyozott kezdőbetűért annyit kapott, hogy babát lehetett volna venni rajta a gyereknek. Másnap az apa intette magához s fölolvastatta magának az üdvözletet, titokban, zárt ajtók mellett, hogy rajta ne érjék s ki ne süljön a tudatlansága. így aztán duplán megfizették. Akkor föhhordták az orrukat az irnok urak és megdrágították a sört. Most más világ van, azt is el kell türnünk, hogy minket öregeket, akik irni-olvasni nem tudunk, kilencéves kölykök kicsúfoljanak. A világ mindig okosabb lesz, eljöhet még az az idő is, hogy szégyelni fogja magát az ember, ha nem tud kötélen táncolni. Harangoznak. No fiam, imádkozni fogok érted! A mi pedig a te Leonhardodat illeti, csak annyira szeresd, a mennyire ő Istent szereti, se jobban se kevésbé. így szólt hozzám az én öreg édesanyám, amikor elköltözött e világból és áldását adta rám. Elég sokáig őriztem, most átadom Neked. /csokrot nyújt át neki/ Tessék! Bizonyosan Károly hozta. /bólint; aztán félre/ Bár ugy volna! A miben igazán örömét leli, azt csakis Károly hozhatta. Oh, jó fiu és szeret engem! /el/ /utána néz az ablakon keresztül/ Ott megy! Háromszor