Hebbel, Friedrich: Mária Magdolna; Fordította: Dr. Hevesi Sándor; Q 1347

- 33 a szemedbe nézzek: ugy mint régen! Ha nem értetted volna meg pillantásomat, nem szóltam volna egy szót sem és elmentem volna. Most fölajanlom neked magamat és mindenemet, a mim van. Most még kevés, de több is lehet belőle. Már régen eljöttem volna, de édes anyád beteg volt s azután meghalt. Klára: /eszelősen nevet/ A titkár: Bzedd össze magadat, Klara. Szavadat adtad annak az embernek. Es ettől félsz. Hát persze, átkozott dolog. Hogy tehettél Klára: Csak kérdezd, mi minden játszik össze, hogy megbolonditson egy szegény leányit. Mindenki kicsúfolt, kinevetett, a mikor te az egyetemre mentél és nem, soha nem adtál hirt magadról! Ez a lány még most is rája gondol! - Ez azt hiszi, hogy azokat a gyerekes dolgokat komolyan mondta! - Vájjon kap-e leveleket? - Meg aztán az édesanyám! Magadhoz valót keress. A kevélység sohasem visz jóra! Leonhard igazán derék fiu, mindenki csodálkozik, hogy csak févállról nézed. Aztán meg a saját szibera is. Ha ő elfelejtett téged, mutasd meg neki, hogy te is - oh Istenem! A titkár: En vagyok a hibás. Értem. Hát ha nehéz is valami, azért még nem lehetetlen! Visszaszerzem az adott szavadat. Talán -r Klára: Oh, az én szavam - nézd! /odaadja neki Leonhard levelét/ A titkár: /olvas/ En, mint pénztáros - a bátyád T tolvaj - nagyon sajnálom - de képytelen vagyok vele, hivatalomra való tekintettel - /Klárához/ Ezt az nap irta neked, mikor az édesanyád meghalt? Mert hiszen részvétét is kifejezi, anyád hirtelen halála miatt. Klára: Azt hiszem,igen! A titkár: Hogy az a! Jó Isten, a macskák, kigyók és egyéb utálatos szörnyek, a kik a teremtéskor kisiklottak az ujjaid közül, megtetszettek Belzebubnak, utánozta őket, de díszesebb alakot adott nekik, mint te, emberi bőrbe bujtatta őket, ós most egy sorban és egy rangban állanak a te embereiddel, s csak akkor ismeri meg őket, ha szúrnak és karmolnak. /Klárához/ De hiszen jó ez igy, nagyon kitűnő! /meg akarja ölelni/ Gyere! örökre! Ezzel a csókkal -