Hebbel, Friedrich: Mária Magdolna; Fordította: Dr. Hevesi Sándor; Q 1347

- 32 A titkár: Te nem felelsz. Persze, elfelejtettem hogy menyasszony vagy. Oh te leány, iáiért tetted ezt velem! És mégis - van-e jogom panaszra? ó minden, a mi kedves és jó, és mindennek a mi kedves és jó, reája kellett volna, hogy emlékeztessen és mégis esztendőkön keresztül olyan volt rám nézve, mintha a világon sem lett volna. Es ezért tette - ha legalabb olyan legény volna, aki előtt le kellene sütnöm a szememet! De ez a Leonhard Klára: /hirtelen, a mint e.nevet hallja/ Oda kell mennem - hiszen ez,- már nem vagyok egy tolvaj testvére - oh Istenem, mit akarok még? Leonhard el fog és kell hogy - hacsak nem olyan gonosz mint az ördög, minden ugy lesz, a hogy volt! /a titkárhoz/ Ne vedd zokon Fridrik! - Miért lett egyszerre olyan nehéz a lábom! v A titkár: El akarsz menni Klára: Leonhardhoz, ki máshoz! Nekem ezen a világon már csak ezt az egy utat kell megtennem. A titkár: Hát szereted? Akkor Klára: /szilajul/ Szeretem? vagy ő vagy a halai! Lehet csudálkozni, ha őt választom? Nem tenném, ha csak magamra gondolnék! A titkár: Vagy o vagy a halál? Leány, ez a kétségbeesés hangja, vagy Klára: Ne őrj

its meg! Ne mondd ki többé azt a szót! Téged! Téged szeretlek! Kikiáltom neked, mintha már a másvilágon járnék, a hol már senki sem pirul, ahol mind meztelenül és dideregve osonnak el egymás mellett, mert Isten félelmetesen szent közelsége mindegyikből gyökeresen kiirtotta a masokra való gondolást. A titkár: Engem? Még mindig engem? Klára, sejtettem ezt, a mikor láttalak odakünt,a kertben. Klára: Sejtetted? Oh, ez a másik is! /tompán, mintha egyedül volna/ Es elém állott! Vagy ő vagy én! Oh én szivem, én átkozott szivem! Hogy neki, hogy magamnak bebizonyitsam, hogy nem ugy van, vagy hogy elfojtsam, ha mégis ugy volna, megtettem azt, arai most - /könnyekbe törve ki/ Mennybeli Isten, én megkönyörülnék rajtad, ha a te helyedben volnék s te az én helyemben! A titkár: Klára, légy a feleségem. Azért jöttem ide, hogy mégegyszer