Hebbel, Friedrich: Mária Magdolna; Fordította: Dr. Hevesi Sándor; Q 1347

- 30 Ha ott állt a cukor, rendszerint légvfogdosással töltöttük az időt, mert a legyektől, amelyek vigan röpködtek föl-le, rettentően irigyeltük, amit mi magunk el nem érhettünk. Azt hiszem, az ember elfelejti ezeket a dolgokat, ha száz meg szaz könyvet kell áttanulmányoznia. El is felejti az ember! Persze, mit nem felejt el az ember Justinián és Gajus mellett. A fiuk olyan makacsul védekeznek az ábécé ellen, tudják, hogy mit csinálnak; sejtik, hogy ha nem tanulnak meg olvasni^ sohasem lesz bajuk az írással! De elég gyalázat, elcsábítják az ártatlan lelkeket, megmutatják nekik hátul a veres kakast a kosár tojással, mire maguktól azt mondják, hogy: Ah! - de aztán nincs többé megállás, rohannak lefelé a lejtőn egészen a Z-ig, és igy tovább, tovább, mig rgyszer csak nyakig ülnek a Corpus Jurisban s borzalommal veszik észre, micsoda rengetegbe csalta őket az az átkozott huszonnégy betű, amelyek eleinte vig táncban csak olyan jószagu és jóizü szavakká verődtek össze, mint: cseresznye, vagy rózsa. Es mit csinálnak azután /szórakozottan, minden részvét nélkül/ Azon múlik, kinek milyen a természete. Némelyek utat törnek maguknak. Ezek három vagy négy év múlva megint napvilágra kerülnek, kissé soványabbak és sáppadtabbak, de ezt nem kell tőlük rossz néven venni. Én ezekhez tartozom. Mások lefeküsznek benn az erdőben, csak pihenni akarnak, de ritkán kelnek föl újra. Nekem is van egy ismerősöm, aki már három esztendő óta a Lex Julia árnyékában issza a sörét, ezt a helyet a neve miatt választotta, mert kellemes emlékeket idéz föl benne. Olyanok is vannak, akik kétségbeesnek, éa visszafordulnak. Ezek a legostobábbak, mert csak ugy engedik ki őket az egyik vadonból, hogy nyargalvást rohannak bele egy másikba. Sőt olyanok is tannak, akik még ennél is rettentőbbek, mert sohasem jutnak a végére, /magában/ Mi mindent fecseg össze az ember, ha valami nyomja a szivét és nem tud vele előhozakodni. Ma minden olyan jókedvű és vidám, mert olyan szép napunk van.