Hebbel, Friedrich: Mária Magdolna; Fordította: Dr. Hevesi Sándor; Q 1347

Wolfram: Klára: Wolfram: Klára: A titkár: Klára: A titkár: Klára: A titkár: - 29 kedvük támadt, hogy valakivel kocintsanak, akkor szépeh megvárták, mig a sintér arra jött. Istenem! Istenem! Mi minden történhetik ezen a világon! S szegény anyámnak ezt hirtelen halálával kellett megfizetnie! Senkit sem szabad ingerelni, s a rossz embereket legkevésbé. Hol az édesapja? A fakereskedőnél, fönt a hegyen. Kilovagolok és megkeresem. A polgármesternél már voltam, sajnos nem találtam otthon, mert különben itt volna már a bátyja, de a titkár rögtön küldöncöt menesztett, s a leányasszony látni fogja, mielőtt beestelednék, /el/ Negyedik jelenet. /egyedül/ Most örülnöm kellene! Istenem, Istenem! És most csak arra tudok gondolni, hogy: Most már csak rólad van szó! Es mégis ugy érzem, hogy mindjárt eszembe kell jutni valaminek, ami jóvá tesz mindent. ötödik jelenet. /belép/ Jó napot! /egy székbe fogódzik, mintha le akarna roskadni/ 0! öh, ha ez nem jött volna vissza. Édesapja nincs itthon? Nincs! ürörahirt hozok. A bátyja - nem, Klára, nem tudok veled ilyen hangon beszélni, ugy rémlik nekem, hogy az asztalok, székek, szekrények, mindezek a régi ismerősök - Jó napot,öreg! /bókol egy szekrény felé/ Hogy vagy? $e nem változtál meg! - akik körül, mint gyermekek, annyit ugrándoztunk, mindjárt összedugják a fejüket és kicsúfolják a bolondot, ha más hangba nem csapok át rögtön. Kell, hogy tegezzelek, mint régen, s ha nem tetszik, gondold magadban, hogy a nagy fiu álmodik, majd fölébresztem, odalépek hozzá, kihúzom magam előtte, hadd lássa, hogy nem vagyok már kis gyerek, - ekkora voltál tizenegy éves korodban! /egy rovásra mutat az ajtón/ hanem szépen fölserdült lány, aki akkor is eléri a cukrot, ha a szekrény tetejére teszik. Hiszen emlékszel még? Ez volt az a hely, az erős vár, ahol lakat nélkül is biztonságban volt tőlünk.