Hebbel, Friedrich: Mária Magdolna; Fordította: Dr. Hevesi Sándor; Q 1347

- 16 imitt-amott egy kis borravalót tehessen félre öreg édesanyja számára. Anyám elsirta magát, én meg táncra perdültem, s mikor már szólni tudtunk volna, a mester befogta a fülét és intett nekem. Kalapot nem kellett vennem, mert nem volt, még istenhozzádot sem mondtam az anyámnak, mentem utána és amikor rákövetkező vasárnap először látogathattam meg egy órácskára az anyamat, a mester egy fél sonkát adott velem. Isten nyugtassa sirjába a derék öreget. Miég most is hallom dörmögő hangját: Tónikám, csak a zubbonyod alá, hogy meg ne lássa a feleségem. Leonhard: Sirni is tud? Antal mester: /könnyeit törli/ Bizony nem szabad rágondolnom, mert akárhogy bedugult is a könnyek forrása, ez mindig újra kifakasztja. No hat, igy is jó; ha egyszer vizibetegségbe esem, hát legalább ezeket a csöppeket már nem kell lecsapoltatni belőlem, /hirtelen fordulattal/ Mit gondol? Ha azt az embert, akinek mindent köszönhetett, egy vasárnapi

11 meglátogatja egy pipa dohányra és a földön találja, képéből kikelve, késsel a kezében, azzal a késsel, amellyel ezerszer szel neki kenyeret, véres nyakkal, és a kendőt rémülten húzva fel az álláig. Leonhard: Az öreg Gerhard haláláig igy járt. Antal mester: A seb miatt. És ha még éppen jókor érkeznék, hogy segitsen és mentsen, de nemcsak azzal, hogy kiragadja kezéből a kést és a sebet beköti, hanem oda kell adnia azt a rongyos ezer tallért is, a mit megtakaritott, sőt, hogy a beteg ember elfogadja, titokban kell adnia - mit tenne akkor? Leonhard: Ahogy itt állok, szabadon, mint a madár, feleség és gyerek nélkül, én is odaáldoznám a pénzt. Antal mester: Ls hogyha tiz felesége is volna, mint a töröknek, s anynyi gyereke, a hányat Ábrahám ősapánknak igért az ur, és hogyha egy pillanatig is haboznék, akkor az ur - no hát, hiszen a vőm lesz! Most már tudja, hova lett a pénz, ma már megmondhatom, mert az én öreg mesteremet eltemették, de még egy hónappal ezelőtt még a halálos agyamon sem vallottam volna ki. Mielőtt leszögezték a koporsóját, az irást a halott feje alá csúsztattam; ha irni tudnék, még előbb alája irt am volna, hogy: Becsülettel kifizetve.De a milyen tudatlan vagyok, nem tehettem egyebet, mint