Raugul, Rudolf Davidovich: A színpadi arcfestés; Fordította:Balogh Pál; Q 709

- 12 először alkalmazta.4" A római színjátszásban a maszk teljesen elveszti szertartásos jellegét és kizárólag a színpadi arc-alakotás eszközévé válik. Itt már csak az SliiiiSi* színjátszás maszkjai AsrAaiták /l4.ábra/ tartották meg állandóságukatt Gyakran megtörtént, hogy az álarc mögött olyan műkedvelő rejtőzött, aki szégyenkezett volna maszk nélkül a színház nyilávnossága előtt komédiásként mutatkozni. Kezdetben mind a tragédiák, mind a komédiák római szereplői maszk nélkül játszottak, ami azzal magyarázható, hogy a maszk elvesztette szertartásos varázsát; de azzal is, hogy a római színház másképen épült, mint a görög: azt a helyet, ahová később a zenekar került, eredetileg az előkelőségek, pl.szenátorok foglalták el. Később a drámai színházak ismét kénytelen voltak bevezetni a maszkokat, mert egyrészt a művészi irányzat a görög színjátszást, mint eszményinek tekintett magasabb művészetet igyekezett utánozni, másrészt pedig azért, mert a színházi épületeket egyre növelték. A szélesebb néprétegekből álló nézőközönség tömegei a színpadtól távolabb állottak s igy nem is láthatták volna jól a színészek arcjátékát. A maszkok használata tehát a tömegeknek tett engedmény is volt. Ezzel azonban az elől helyet foglaló előkelőségek nem voltak megelégedve s igy létrejött a sajátos kompromisszumos megoldás: a római maszk, amelyen - ellentétben a görög maszkokkal - a szem és a száj nyílása olyan bő, hogy a közelebb ülők még a színész természetes arcjátékát is láthatták. A késői korszakban azután a némajátékok is divatba jöttek. Ezekben is álarcos színészek léptek fel, de a maszk szája zári: volt, mert az +Pollux: Onomasztikon. - Oroszra fordította Sz.O.Cibulszkij. Görög Színház, Szentpétervár, 19o4. - 57 1. +

+Az atellanai színjátszás 4 főalakja: "Pucco" a szószátyár, "Pappus" a zsugori öreg, "Maccus" a tökfilkó, és "Dossennus" a ravasz púpos. -