Solt Andor: Vezérfonal a magyar színház- és drámatörténet anyagához (2. rész: a reformkor); Q 688

- 11 Iréné Konstantinápoly bevétele alkalmával került a szultánhoz, s az azóta mindig csak őreá gondol, felhagy világhódító terveivel, ami a török udvar és a hadsereg körében nagy elégedetlenséget kelt • Irénének az a szándéka, hogy szerelmével magához láncolja Mohamedet, s ezzel megmentse hazáját és a kereszténységet a további, pogány hóditástól. Mohamed azonban meglesi Irénét, amikor az egy görög ifjúval, Leóval beszélget, aki neki vőlegénye volt, s igy megtudja Iréné' tervét« Csalódása kijózanítja szerelméből, a hadsereg elé vezeti a már szultánnévá emelt Irénét a mindenki szeme láttára leszúrja. Ennek a darabnak a főmondanivalója is a hazafias áldozat. Itt Kisfaludy már nem él a hazafiaskodás olcsó eszközeivel, Iréné célkitűzése nagyszabású elgondolás, de bukását mégsem érezzük igazán tragikusnak. Túlságosan passzív jellem, nem a hősiesség, hanem a véletlen vezeti Mohamed táborába, önfeláldozása nem spontán elhatározásából fakad, hanem Hali, egy álruhában a törökök között tartózkodó keresztény pap rábeszélésének következménye. így Iréné inkább mártir, mint igazi tragikus hős. Kissé naiv Irénének az az elgondolása, hogy a "szerelem tündérláncaival" huzamosan le tudja kötni Mohamedet, már az is valószínűtlen és Mohamed jellemével ellentétes, hogy a szultán rövid ideig rabja lesz Iréné szépségének s feláldoz érte hatalmat, dicsőséget, jövőt. Szinte jobban sikerült valamiféle tragikus konfliktust ábrázolni Mohamed alakjában, akiben a nemzeti és a magánérdek kerül ellentétbe egymással. Viszont az, hogy a tragikus ellentétet lélektanilag indokoltabban ábrázolja az iró az ellenség alakjában, ellentmond a dráma alapeszméjének. Kisfaludy müvészi^fejlődését bizonyltja viszont az, hogy a mellékalakok jóval kidolgozottabbak, mint első drámáiban. így például Zagán, a háborús párt vezetője nem közönséges intrikus, a maga