Bereczky Erzsébet-Gláser Magdolna-Szőnyi Sándor: Színház- és drámatörténeti jegyzetek; Q 558

A római társadalom. I. A római társalaionban, akárcsak a görögöknél, a vallásos ünnepségek alkalmával jelénnek meg először azok a játékok, melyekhői később a színjátszás ifejlödik. A róra i társadalomban eb on az időszakban,^

/i.e. 5-6 század/ a termelő munkát a rabszolgák mellett még túlnyomórészt szabad kisbirtokos parasztok végzik. Ezek a para zfcok az év bizonyos napjain ossz ngyülnek a mezei munka védőisteneinek a téteken, karé ztutakon elhelyezett szobrai előtt és tiszteletükre ünnepségeket tartanak. /Ilyen ünnep pl. a "Lupordalia", amit a nyájak őrzőjének, launus istennek tiszteletére rendeznek./ tízájfí az ünnepséged vidám, sokszor durva, személyes csipkelődés-él t li, üéfá3 tartalmú t rögtönzéseket adtak elő versformában. A verseket több,- színészként fellépő - pap, va y világi ember mondja el pergő párbeszédben, álarcosán és valószínűleg élénk taglejtések kíséretében. Titus Livlus, a hires római történetíró /i.e. 1.század/ elmondja, hogy ezeket a hevenyészett, mulattató darabokat legtöbb zör fuvolaszóval, énekkel és tánccal is kisérték. A párbeszédes formában előadott dalok, az u.n.t "Fescennlna carain

a"-k /Ünnepi énekek/ a római színjátszás legősibb h gományai. Az ünnepi játékokban a korabeli szabad, kisbirtokos római parasztság vidámsága, sz- bad szelleme tükröződik, amely olykor vallásos jellegű kicsapongásokban tombolja ki magát. Ha összevetjük a latin 03 a görög ősi színjátszó hagyományokat, megáll a >ithatjukt közös vonás bennük az, hogy -mindkét népnél a vallásos szórt* irtások szerves részei a játékok. De, mig a görögöknél, kezdetben kizárólag az isten tiszteletére tartják az elő dásokat, a latinoknál fontos cél, az összegyűltek szórakoztatása is. irre vall pl. az, hogy a dalokban jeleni vő, ismerős személyeket figuráznak ki.