Útmutató a művészetpolitikai előadássorozat hallgatói számára. 2. szám; Q 472

kialakulásának gátjává lösz. Shakespeare a C apu let-Montague ellentétbe süriti össze az anarchia fő jellemzőjét: a kiskirályok egymásközti villongásait. A capulet-Montague viszály egyrészt zavarja a város /polgárság/ békességét /fejlődését/, másrészt " viszont ánvarja, akadályozza a fiatalok boldogulását. Ebből következik, hogy amikor Romeo és Julia egyéni érzelme járt küzd, öntudatlanul is a meghaladott rendszer ellen harcol, a fejlettebb társadalmi rendért, az abszolutizmusért. Az abszolutizmusért vivott küzdelem a történelmi harc magaslatára emeli Romeo és Julia szerelmét, amelynek már puszta létezése is megtagadása a partikulanizmus emberi viszonyulásainak. Nem kell túlságosan mély lélektani ismeret annak meglátásához, hogy az ezzel járó veszély - bármely pillanatban elveszíthetik egymást - csak fokozza szenvedélyüket. Nézzük például az erkélyjelenetet: " S ha azt hiszed, könnyen meghódítottál, Dacos leszek s nemet nóndok ka©ér

an. Hogy udvarolj még, - o, de csak azért. Elárultam magam, szép Montague, S most könnyüvárünek gondolsz talárt, De bizzál bennem, én hivebb leszek, Mint az, ki kelletőn húzódozik." mondja Julia. Ez a magávalragadó nyiltság a lány őszinte jelleméből fakad, de mégsem lenne ennyire fokozat•nélküli, ennyire gyors, -ha nem fenyegetné őket a veszély: Rómeóra bármely Pillanatban rátörhetnek az "acsarkodó cselédek". A nyiltság viszont nyíltságot szül, és a korlátlan őszinteség csak elmélyiti szerelmüket. Shakespeare a lehető legdialektikusabbán ábrázolja ezt a folyamatot a viszály egyrészt gátolja a szerelmet, másrészt olyan hatalmasra növeszti, hogy elég erős lesz felszámolni magát a viszályt, a partikular izmust. Mert házasságukkal már nemcsak tagadják, hanem a maguk egyéni életében- meg is semmisítik a vérgőzös rend emberi kapcsolatait. S ezen az uton nincs megállás, boldogságuk zavartalanságáért most már környezetük szembenállását is meg kell szüntetni. Romeo megkisérli kibékiteni Mercutiot és Tybaltot. De bákitásének Mercutio halála lesz a következménye. Romeo megbosszulja barátja halálát, megöli Julia bátyját. De ez - bármilyen furcsának tűnik is első pillanatra - csak közelebb hozza egymáshoz a náhányórás házasokat. Tybalt halálát megtudva, Julia elátkozza férjét, de igy eszmél fel átkozod ás áb ól:. "Gyalázzam azt, ki férjem és uram? Szegény uram,! ki áldjon tégedet, ha háromórás asszonyod megátkoz? Ezekből a szavakból már nem az erkély jelenet gyermekes hevülése beszél, hanem a tragikus események hatása alatt asszonnyá lett lány szenvedélye, - amely a világgal való szembenállásuk eddigieké nél tudatosabb /mert élményszerübb/ felismerésével párosul: "De mórt ölted meg bátyámat, te gaz? S ha gaz bátyám megölte volna férjem? Él férjem, kit csaknem megölt Tybalt, S Tybalt halott, ki majd megölte férjem."