Matkovics, Marijan: Álomvásár; Q 387
\ - 10 4 ponyvaregény, semmi más. Bérics : Akár rossz ponyvaregény volt az élete, akár nem, Elfrida néni most ugy halH meg, mint gazdag asszony s én erősen kétl em, hogy ti, Vilma meg te ugyan befogadtátok volna a lakásotokba tiz évvel ezelőtt a nevelt fiával együtt, ha az ékszereiről nem tudtok. - Már megbocsáss, de én a dolgokat mindig a maguk illő helyére szeretem állítani. Kárász : No lám, te mindig ilyen voltál. ...Mikor tegnap este, távozásod után Vilma azt mondta, hogy az ékszerek miatt jöttél, nem akartam hinni neki. Én viszont ilyen ember vagyok! - Akár érted, akár nem, én már torkig vagyok - eddig vagyok azokkal az átkozott ékszerekkel! - Mindaddig, amig a néni egészséges volt, senki sem törődött velük... Most pedig Vilma s még a gyerekeim is - Nina talán kevésbé, de Vládó egész eszeveszetten - egyre csak ezekre az átkozott karátokra, meg mit tudom én, mikre gondol! - Sokat törődöm én velük! - De azelőtt, igen, azelőtt egész más volt nálunk az eá Reálét: minden áldott este, itt ezen az asztalon egy kis It^uvl feketekávé, hogy jobban dolgozhassam. Ahogy hazajöttem, már a küszöbön, már ott fogadott az a... hogy is mondjam... a munka légköre... Most pedig... az ördög tudja, mi van itten... Bérics: Nos, mindez már nem tart soká... legfeljebb még ma éjjel. Kárász : Mit tudom én, meddig tart még... Nem szeretném, ha azt gondolnád rólam, hogy durva vagyok. - De rettenetesen sok a dolgom. Hát igen, ha nem lennék korrektor, ha egész napomat a saját munkámnak szentelhetném. - De ha majd ez a regény megjelenik: isten áldjon, korrektura, mindörökre! ...Mindaddig azonban csupán éjszaka dolgozhatom - érted? ...S itt nemcsak én rólam van szó,
