Matkovics, Marijan: Álomvásár; Q 387

- 6 - t fejérszemélytől is megszabadulunk /a jobboldali ajtóra mutat/, az egész lakás a mienk lesz... Ez Vilma gondba. Mert valójában nekem az a fontos, hogy meglegyen az Íróasztalom - ez itt. Mas nem érdekel. Végtére is az ember nem szakithatja széjjel magát - az én elfoglaltságom teljes embert követel! Ide figyelj, Nina, nem tudod, hol tartja mama a szilvóriumot? - Tudod, Vilmával minden rendben van; aranyos, gondos asszony, de a takarékossága... > Antun

: /a sarokból/ Attól fél, hogy megiszom mindiHUt... Vagy pedig Vládó... /Ninához/ Ott van a baloldalon, az üres üvegek mögött... Kárász

: /Béricshez/ Hát te hogy élsz? Akvizíció, akvizíció... micsoda foglalkozás az?. Bérics

: /bizonytalanul/ Hát csak ugy, csak ugy... éldegélünk... egyszer jobban, máskor rosszabbul. - Valójában az volt az igazi élet az olyasféle emberek számára, mint amilyen magam is vagyok, mindjárt a háború után: most minden valahogy túlságosan normalizálódott. Lám, ma már az olyan szép lányok is, mint Nina, arra .kényszerülnek, hogy tanitónők legyenek, iskolai feladatokat javítgassanak... phü! S ezt nevezik életnek! Kárász

: No erigy^ már, erigy, semmit sem változtál, vén korhely!... Soha semmi komoly munkát nem végeztél az életben, ez a baj. Sose feledkeztél bele a munkába, azzal a tudattal, hogy valami nagy, közhasznú munkát végzel... Bérics

: Mit tudom én, mi a komoly, mi a komolytalan, mi a hasznos, mi a haszontalan. Hát tudod, Nina - vagy tiz esztendővel ezelőtt, mindjárt a háború után, az volt a szép idő: ha az embernek pénzre volt szüksége, csak kiment az utcára s csak körülbandzsitott a szemével. Balra, meg jobbra. Ha arra ment valami polgár, mindjárt a járásán meglátszott, hogy teli van a gatyája... Az ember csak