Nép és színház; Q 375
-60egyszerűen, talán tulegyazerüen fejezzük ki, a dráma olyan arányban nő meg és lesz intenzív, aailyen arányban vonatkoztatható mindenfajta emberre . Súlya annyival gyarapszik, amennyinél többet foglalkozik a teljes emberrel, nemcsak annak kizárólagos a «subjektiv, vagy kizárólagosa n társadalmi létével; a görögök nem i« tudtak felfogni semmit, sem az embert, sem semmi mást, csak mint teljességet, A mai dráaairót, legalábbis ^erikában, hallgatóságának legigényesebb réteger egyrészt azért zaklatja, hogy fontos dolgokról Írjon, aásrésgt azt várják tőle, hogy ne vigye színpadra a társadalai funkciók ábrázolását. Nem teszek kísérletet, hogy megvédjem a harmincas évek társadalmi drámáit, melyek többnyire valóban speciális problémák szószólói voltak s távolabb eatek a teljes ember szemléletétől, mint maguk az anti-szociálls drámák. Ha megvizsgáljuk saját drámairodalmunk elmúlt negyven évének termését, s összehasonlítjuk a klasszikus görög anyaggal, egy alapvető különbség merül fel. Az egyetlen téma, melyre legbecsvágyóbb darabjainkat vissza lehet vezetni: a cső d. O'Neill-től Anderso n legjobb darabjain át Sidney Howard-ig és a többiig ott a bökkenő, a feloldhatatlan paradoxon, hogy az egyén, minden kísérletezése ellenére,csődre van Ítélve. Az egyén ott áll és kaparja a falat, melyen tul a társadalom, embertársai állanak. Néha dörömböl a falon, néha át akar rajta mászni, vagy éppen fel akarja robbantani, de végül a fal mégis ottmarad s az ember meghal, vagy vereségre Ítéltetik. Amikor a görögök elképzelték maguknak a helyes életmódot, az teljes /whole/ fogalo m volt; olyan életet jelentett, melyben a háborúban bátor, békében a polis iránt felelősséget érző s egyben egyéni személyiségek alakultak ki. Gyakran ugy tünt nekem, hogy a szovjetnépek tanulmányozták a klasszikus görögséget és megkísérelték, hogy áthidalják a saját és a görög társadalmi szervezet közti mélységes ellentéteket, azt követelve íróiktól, ami lényegében a görög társadalmi dráma vol t. A "kozmopolita" szót Görögországban találták fel akkor, mikor a kis polis . bomladozni. kezdett, mikor maga a dráma is befelé kezdett fordulni, - a társadalmi sors legnagyobb kérdéseitől a magános egyén sorsa felé. Azért találták fel ezt a szót, hogy egy újfajta embert határozzanak meg vele, egy olyan embert, akit kötelmei elsődlegesen nem a saját társadalmához,polisához vontak, hanem más, hozzá hasonló szellemű emberekhez, akik a világon bárhol élhettek. ízzel a magatartással jár a s zkepticizmu s, a visszahúzódás, sőt még továbbmenve előre vetitik az ember és társadalmának olyasfajta radikális szétválását, mint amilyent végső soron az amerikai dráma is kifejez jelenlegi csőd-tematikájával. Hogy a polist pótolják, a azovjétek ezer fajta társadalmi szervezetet alakítottak és - tudomásunk sz erint - az orosz egyén valóban érezhet egy olyanfajta kapcsolatot a közügyekkel, amilyent a Nyugat nem tud nyújtani polgáraina k. A döntő különbség mégis abban van, hogy csak az elméletileg legképzettebb orosz ember tudja nyomonkövetni személyiségének hatását, - ha van ilyen országa politikájára; viszont a görögök szószerint véve
