Nép és színház; Q 375

-61láthatták, mit végeztek, ha elmondták szónoklatukat és meggyózték,vagy nein tudták meggyózni embertársaikat. Mint a görögöknél, nálunk is — minden nagy háború visszavezette az embert a családhoz, otthonához, magán« j.etehez s a szerelemmel szembeni előítélethez. Szzel egyidőben azonban színházunk kimerítette az egyetlen formát, melyet a magánélet ábrázolására hoztak létre - a prózai realizmust

. Azt hiszem, ez a paradoxon búvik meg a mai drámairodalomban folyó küzdelem mélyén - a harc azért folyik, hogy ugyanakkor, amikor magánszemélyekről privát módon irunk, az irói kifejezés eszközeit a társadalmiság síkjára emeljük. Ilyenkor irunk versben. A vers mindig az általánoshoz közelit, a nagyvonalú képhez, az univerzálishoz. A drámai vers nyelvezete a legnyilvánosabb nyilvános szónoklat. A prózai nyelv a magánélet nyelve, azé a magánéleté, ahová az emberek akkor vonulnak vissza, ha szembekerülnek az általuk létrehozott vagy örökölt világgal. A társadalmi dráma tehát a teljes ember drámája. Ahogyan én látom, a társadalmi dráma a fő útvonal s az antiszociális dráma csak mellékutca

. Én már nem tudok komolyan venni egy kizárólagosan individuálpszichológiai témájú drámát, bármennyire telítve legyen is mély belátással és pontos megfigyeléssel. Az idő halad; oly&n világot kell létrehoznunk, olyan civilizációt kell teremtenünk,mely egy humanista, demokratikus szellemű ember által becsülettel elfogadható cél félé fog héládni. Mély morális bizonytalanságunkat s azt a leküzdhetetlen érzést, hogy csak vékony szálakkal kapcsolódunk többi embertársunkhoz,véleményem szerint az a tény okozza, hogy az egyénnek nálunk csak aszerint van értéke, hogy miként illeszkedik bele az "eredményesség" rendszerébe. "

Az ügynök halál

a" azért tett olyan erős benyomást, mert maradéktalanul ábrázolt olyan embert, aki mégcsak nem is különösen "jó", de akin keresztül világossá lett, hogy alapjában véve mindnyájan egyedül vagyunk. A társadalmi dráma problémája a mi nemzedékünknek nem ugyanaz, mint volt Ibsen, Csehov vagy Shaw számára

. és a harmincas évek dráaairói, akik az előbbiek felfedezéseit kibővítették s formáikat ismételték, vagy arra orientálódtak, hogy vádat emeljenek az "eredményes" emberek néhány tette ellen, vagy pedig a szocializmust végső orvosságként ajánlották. A gépi technika kivirágoztatásával és az áruelosztás technikájának viszonylagos tökéletesítésével, először Amerikában, de nemsokára a világ többi részében is, hamarosan elérkezik az idő, amikor majd földereng az igazság. Azt hiszem, meglátjuk majd, hogy a Haszonra termelés és a Használatra termelés /bármi legyen is viszonylagos előnyük - s mindegyiknek megvan a magáé/ mégcsak nem is érinti azt a problémát, melyet a görög dráma olyan erőteljesen tárt az emberiség elé.Hogyan kell élnünk? Milyen végső forrásból vezetjük le az értékek ama rendszerét, mely az emberben tiszteletet ébreszt önmaga iránt, mely valóságos hangot üt meg társadalmának sorsával kapcsolatban s raindenekfő-