Nép és színház; Q 375

-45van szükségük védelemre. 4. így az ókori tragédia dolga, Aristoteles .szerint se magasabb se alantasabb nem volt, mint az emberek szórakoztatása. Amikor azt mondják, hogy a szinház a kultikus szertartásokból származott, ezzel csak azt mondják, hogy a szétválás által lett színházzá; a misztériumokból nyilván nem a kultikus feladatot hozta magával, hanem egyszerűen és pusztán a kultikus szertartások közben érzett élvezetet. És az a bizonyos aristotelesi katharzis, a megtisztulás a félelem és szánalom által, avagy a félelemtől és szánalomtól, nem más, mint olyan fürdő, mely nemcsak szórakoztató módon zajlott le, hanem egyenesen szórakoztatás céljából keletkezett. Ha valaki többet kiván a színháztól, vagy többet tulajdonit neki, csak tul alacsonyra szabja tulajdonképpeni célját. 5. Még az sem érti meg a művészet lényegét, aki a szórakozások magasabb és alantasabb válfajairól beszél« mert a művészet egyaránt akar mozogni fenn és lenn, és azt akarja

; hogy békében hagyják, ha az embereket ezzel szórakoztatja. 6. Ezzel szemben tud nyújtani a szinház gyenge /egyszerű/ és erős /összetett/ szórakozásokat. Az utóbbiak, melyekkel a nagy drámákban találkozunk, körülbelül r

0y i?;ik el fokozódásukat, mint a szerelemben az együtthálás; bonyolultabbak, közvetettebbek, ellentmondásosabbak, s következményekben gazdagabbak, 7. És a különféle korok szórakozásai természetesen különböztek egymástól, mindig az emberek adott együttélési módjai szerint. A hellén cirkusz démoszát, mely fölött a tyrannusok uralkodtak,másképpen kellett szórakoztatni, mint XIV.Lajos feudális udvarát. A színháznak más módon kellett ábrázolnia az emberi együttélést; nemcsak másfajta együttéléseket kellett ábrázolnia, de más módon is kellett ábrázolnia. 8. Aszerint, hogy az emberi együttélés mindenkori formájában milyen szórakoztatás volt lehetséges és szükséges, a figuráknak más arányt kellett ölteniük, a szituációkat más perspektíva irányáb» kellett építeni. Nagyon más és más egy történet elmondási módja, hogy azok a hellének elszórakozzanak az isteni törvények megkerülhetetlen voltán, melyeknek nemtudása nem véd meg a büntetéstől; azok a franciák a kecses önlegyőzésen, melyet az udvari kötelességkódex e világ nagyjaitól megkíván; azok az erzsébetkori angolok a magát szabadon kitomboló uj individium önvisszatükrözésén.