Nép és színház; Q 375

-469. És szem előtt kell tartani azt, hogy a gyönyör, melyet az ennyire különféle ábrázolások keltettek, szinte soha nem függött a modell s az ábrázolás hasonlóságának fokától, A pontatlanság, sőt, az erős valószínűtlenség korántsem, vagy alig zavart} a feltétel osak az volt, hogy a pontatlanságnak legyen egy bizonyos konzisztenciája, s a valószínűtlenség módja végig azonos maradjon. Elegendő volt a mindenkori történet szükségszerű lefolyásának az illúziója, s ezt mindenféle költői és szinpadi eszközzel létre lehetett hozni. Mi is szivesen nézzük el az efféle disszonanciákat, ha Sophokles lelki fürdőin, Racine áldozati aktusain, vagy Shakespeare ámokfutásain élősködhetünk, amenynyiben megkíséreljük birtokba venni a főszereplők szép, vagy nagyszabású érzelmeit. 10. Mert az emberek közötti jelentős történések sokfajta ábrázolása közül, melyeket az ókortól fogva a szinházban bemutattak, s melyek pontatlanságaik és valószinütlenségeik ellenére is szórakoztattak, bámulatosan sok maradt meg ma is, melyek bennünket is szórakoztatnak. 11. Ha mármost konstatáljuk, hogy képesek vagyunk gyönyörűségünket lelni oly különféle korokból származó ábrázolásokban, - ami pedig ez erőteljes korok gyermekeinek alig állhatott módjában, - nem kell-e feltámadnia bennünk a gyanúnak, hogy saját korunk speciális szórakozási formáit, tulajdonképpeni szórakozását még egyáltalán nem fedeztük fel? 12. És a szinház által bennünk keltett élvezetnek gyengébbé kellett válnia, mint az ókoriaké volt, még akkor is, ha együttélési módunk még mindig elég hasonlatos az övékéhez, ahhoz, hogy ez az élvezet egyáltalán létrejöhessen. Mi a régi müveket egy viszonylag uj eljárás segítségével vesszük birtokba, tudniillik a beleérzéssel, melynek e müvek nem tul sok anyagot adnak. így élvezetünk oroszlánrésze más forrásokból táplálkozik, mint amelyek elődeink számára oly gazdagon buzogtak. így hiánytalanul követjük a nyelvi szépségeket, a cselekményvezetés eleganciáját, az olyan passzusokat, melyek magátólértetődő elképzeléseket váltanak ki belőlünk, egyszóval a régi müvek mellékes járulékait. Éppen ezek azok a költői és szinpadi eszközök, melyek elrejtik a történet disszonanciáit. A mi színházainkban már egyáltalán nincs se kedv, se képesség arra, hogy ezeket a történeteket, még a nagy Shakespeare-éit is beleértve, melyek nem is oly régiek,értelmesen mondják el, azaz a történések összekapcsolódását elhihetővé tegyék. Pedig a mese Aristoteles szerint, - és ebben hasonlóan gondolkodunk mi is, a dráma lelke. Egyre jobban zavar bennünket az emberi együttélés ábrázolásainak primitívsége és gondatlansága, nemcsak a régi müveknél, hanem a jelenkoriaknál is, ha régi receptek szerint készülnek. Egész élvezési módunk kezd korszerűtlenné válni.