Nép és színház; Q 375

-39Spartaqus hatalmas szerepében csak két tánc van: a felkelésre hivó tánc a "

Gladiátorok szállás

a" cimü képben és a már emiitett adagio Frigiával. A táncok stílusa sem kifogástalan. A finálé nagyrészét realist

a eszközökkel oldották meg. Azonban a 4. képben a sebesült gladiátor halála naturalist

a színezetű.Ugyanigy naturalista módon ábrázolták a Crassus palotájában lévó orgiát. Még durvább formában jelenik meg a naturalizmus a 7., a "

Spartacus sátrába

n" c. képben. A 3. képben /a "

Cirkus

z"/ a gladiátorok küzdelme expresszionist

a«. Gátlástalanul uralkodik a gyilkolásban és halálban való patologikus gyönyörködés. Ez a kép tönkreteszi a néző idegeit. És közvetlen emellett - a balett zárójelenetében - a szimbolizmus elemeivel is találkozunk. Nézzük meg, hogyan formálták meg az előadás alkotói Spartacus figurájá

t. Karakterábrázolásának eszköze az első kép végén: szép póz. A rendező ugyanezzel az eszközzel dolgoztatja a táncost a második képben is, amikor Spartacus és Frigia arra készülnek, hogy végetvessenek életüknek, mert inkább meghalnak, mint hogy el kelljen válniuk egymástól. Az úgynevezett "Tánc a pajzsokon", amely a rendezői elgondolás szerint Spartacus diadalát hivatott ábrázolni, nem más, mint átcsoportositások eléggé unalmas sorozata, amit Spartacus külsőségre hatásos mutatványa követ: végigszalad a pajzsokon, s az egészet bezárja az a még hatásosabb és még külsőségesebb "piramis", tetején a dekorativ, vörös palástba öltözött Spartacussal. De a Nagy Szinház előadásában vannak eltérések is a történelmi igazságtól, amelyek a figura meghamisításához vezetnek. Az ilyen eltérések persze megengedhetetlenek. Ilyen elsősorban a Spartacus-lázadás menetének ábrázolása. Hogyan bontakozott ki ez a lázadás a valóságban? Itt nincs rá mód, hogy leirjuk Spartacus forradalmi harcát a rabszolgatartó Római Birodalom ellen. De meg kell jegyeznünk, hogy Spartacus összeesküvése,amely a lázadás kezdetét indította el, az erőgyűjtés, a lázadók verbuválása, végül a hadsereg szervezése, kiképzése és felfegyverzése nagyon nehéz és bonyolult feladat volt. A Spartacus vezette ütközetekben több tizezer harcos vett részt. Az ütközeteket az akkori haditudomány teljes ismeretében vezették. Legtöbbször hihetetlenül véres kimenetelű harcok voltak ezek. Plutarchos két - Spartacus hadseregétől elszakadt - osztag pusztulásáról beszélve, arról számol be, hogy a 12.300 harcosból /ennyiből állt a két osztag/ mindössze két sebesült maradt életben, "a többiek