Nép és színház; Q 375

-21fogadja be a tömeg a szcenikai hatásokat, noha ennek fontossága a színészek számára kétségen kivül áll. így például azt se tudjuk még,miért fogad be egy városban bizonyos részeket az egész közönség, és minden egyes előadáson, mialatt más helységekben ugyanezekre a részekre nem reagálnak, másutt pedig egész váratlanul nevetni kezdenek. Ezúttal se tudtuk, miért nem fogadott be az uj néző bizonyos fordulatokat a darabból, s mit tegyünk, hogy ezek is felkeltsék érzelmeit. Érdekes előadások voltak ezek; 3okat tanultunk belőlük ós megéreztették velünk a nézőtér merőben uj atmoszféráját. Megértettük, hogy az emberek a színházba nem szórakozni, hanem tanulni jöttek. Visszaemlékezem ennek kapcsán egy barátomra, egy parasztra, aki évente egyszer kizárólag abból a célból jött Moszkvába, hogy megnézze színházunk műsorát. Rendszerint nővéremnél szállt meg, kivett motyójából egy sárga selyeminget, mely Idővel tul szük éa tul rövid lett számára, uj cipőt és bársony térdnadrágot vett fel, olajat öntött a hajára, jól kifésült8, és aztán hozzámjött vacsorára. Látható örömmel lépdelt a ragyogó parketten, nagy tisztelettel ült le a tiszta, szépen megterített asztalhoz, nyakába kötötte a fehér asztalkendőt, kezébe vette az ezüst kanalat, és olyan ünnepélyesen viselkedett végig, mint egy pap. Még nagyobb, leplezetlen örömmel kérdezett ki vacsora után szinpadi újdonságaink felől, s aztán elment a színházba, ahol rendezői székemen foglalt helyet. A darab nézése közben hol vörös, hol sápadt lett az arca, a lelkesedéstől és Izgalomtól. Is az előadás után nem tudott elaludni, és órákon át az utcákat kellett rónia, hogy a kapott benyomásokkal tisztába jöjjön, és gondolatait és érzelmeit bizonyos fokig elrendezze. Mikor aztán végre hazament, a nővéremmel kezdett beszélgetni, aki várt rá, és segítségére volt a számára szokatlan szellemi munkában. Miután egész műsorunkat végignézte, selyemingjét, bársonynadrágját és az uj csizmát újra összekötötte batyujába, felvette falusi munkaruháját, és az év hátralevő részére visszament falujába. Onnan számos filozofáló levelet irt, melyek megmutatták, milyen sokáig élt még a Moszkvából magávalvitt emlékekben. Azt hiszem, nem kevés ilyenfajta néző jár színházainkba. Megéreztük jelenlétüket és velük szembeni művészi kötelezettségünket. Igen, gondoltam akkoriban, igaz, hogy a mi művészetünk rövid életű, de cserébe minden művészetek közül neki tudnak a kortársak legkevésbbé ellenállni. Micsoda erő árad belőle! Hatása nem egy ember által jön létre, hanem egyidejűleg egész csoportnyi személy által - szinészek, díszlettervezők, rendezők, zenészek, - a nemcsak egy, hanem egyidőben sok hasonló művészeti ág által: dráma, zene, festészet, deklamálás, tánc stb. Emellett a színháznak ezt a hatását nem egyetlen ember, hanem egyidejűleg egy egész tömeg fogadja be, s igv egy általános érzés fejlődik ki, amely elfog mindenkit s még élesebbé teszi a befogadás pillanatait! Ez a kollektiv folyamat, azaz nem egy, hanem sok alkotó közös teremtési aktusa, nem egy, hanem sok művészet egyidejű együttműködése, s a befogadásnak ez a közös volta, a leirt előadásokban megmutatta egész