Brustein, Alexandru: Lumea Rea; Q 356

becsúsztatnak az ajtó résén egy-egy borítékot. Emmy: /rászól/ D« apám! Dorrit: Képzelje, egy oanterwill-i gentleman, egy Ízben virágcsokrot küldött nekem egy boriték kíséretében, amelyben... Emmy: Apám, ideje már, hogy... Dorrit: /tréfásan/ ó, az én kis zsarnokom! Elnézését kérem Mr.Clennam, de most mennem kell... A lányom elf Írja, hogy reggel és este egészségügyi sétát tegyek. Arthur: Bizonyára orvosi javallat. Dorrit: /keserűen/ Orvosi javallatra? Kedves uram, ön téved: ez nem gyógyfürdőhely, itt az emberek orvos nélkül múlnak el. Csak ugy, mintha az orvos mellettük virrasztana. Nem, kedves uram... az én kislányomnak említette valaki, hogy jót tenne nekem, knx a rendszeres séta. így hát reggel és este egy-egy órát sétálok, a börtön körül, a falak tövében... a komoran visszhangzó udvar kitaposott kövein. Tudja, hogy husz esztendeje nem láttam virágbaborulni a fákat? Egy zöldelő gellvat? Igen, Emay, drága gyermekem... hol vnn innen a virág? /Megmutatja felöltője gomblyukát/ Emmy: Bocsáss meg Jóapám, szeptembert Írunk, egyre ritkább a virág. Dorrit: De hogy lépjek ki az udvarra üres gomblukkal? Emmy: /ágacskát tesz a gomblukba/ így! Dorrit: /kezetcsókolva/ Pazar! Viszontlátásra, Mr.Clennam. Emmy, drága gyermekem, au-revoir! /Kilép/ Arthur: /utánaszalad, majd kisvártatva visszatér/ Emmy: /restelkedve/ Mr.Clennam, miért rohant utána? Pénzt adott atyámnak. Eltaláltam? Arthur: /zavartan/ Egész csekélyke összeget... Emmy: Kérem, ezt ne tegye többé! Arra is megkérem, ne ítélje el tul szigorúan atyámat. Aranyszívű ember... de itt a börtönben, Mr. Clennam, megtörik az emberek büszkesége. Pőleg akkor, ha nem dolgoznak. Itt raboskodott egyszer egy hires divatárusnő, skit az adósságai miatt zártak ide. Hosszú heteket töltött ugy, hogy a falnak fordulva aludt... Szemlátomást vénült, napról-napra öregebb lett. A végén nem tudtam már, miként tudjak rajta segíteni. Megkértem, hogy tanítson meg szabni-varrni. És tudja, lassan, lassan tetszeni kezdett neki a dolog, majd később másokat is tanítani kezdett, végül szinte újjászületett, nekünk is biztosítva ezzel a mindennapi betevő falatot. Itt nem segíthetjük egymást másként, csakis munkával* Csakis munkával. Arthur: Kis Borrit, - megengedi, hogy én is igy szólítsam? Szeretném kiszabadítani az édesapját.