Branner, H. C: Testvérek; Fordította: Bárd Oszkárné; Q 354
- 17 Arthur: Miattad -és miatta. Michael: ó megtette volna. Te miért nem teszed? Nem mindig ő volt az" eszményképed? Irene: /átöleli a nyakát/ Ó! Michael ... •Michaels Jobb lenne, ha nem érnél hozzám! Még valódi emberszagod lenne! /Lefejti magáról Irene kezét és megragadja csuklóit/ Te, a lakkozott körmeiddel! Mit tudsz te emberekről, akiknek izzadságszaguk van? Irene: Engedj el - beszélni akarok veled ... Arthur: Irene ! Michael: /elengedi Irenet és fenyegetően közeledik Arthurhoz/ Miért nem hivsz rendőrt? Nincsenek messze, csak ki kell kiabálnod az ajtón. /Arthur mereven állvamarad előtte./ Nem mered? Akkor jobb lenne, ha feljelentést irnál. Minden adatot megkapsz, amit csak akarsz - ird le az átkozott papirodra! Követelem, hogy gyilkossággal vádolj! Arthur: Itt szó sincs gyilkosságról. Michael: Akkor gondatlanságból okozott emberölés, vagy bünrészesség, ^melyik tetszik. írd rá a papirodra. Zárj be egy cellába, hallod? Kötelességed. Nem vállalhatod a felelősséget azért, hogy egy ilyen ember mint én, szabadon járjon. Tegyük fel, hogy meg_ támadlak, édes bátyám - tegyük fel, hogy felmegyek és elriasztom a lelket az atyaistenből ... Arthur: Michael! ^egyen eszed, kérlek! Michael: Egy cella. Hát nem szép, észszerű elintézés? Egy asztal, egy szék és egy ágy. Ágy, amelyet nappal felhajtanak és csak éjjelre kerül le. Ajtó, amelyet belülről nem lehet nyitni. Olyan hely, amely védelmet nyújt az embernek - és biztonságot másoknak. Hát nem észszerű ez? Sőt, elveszik az ember övét és nadrágtartóját is - és minden apró éles, hegyes tárgyát - a falba verheted a fejed, de attól nem halsz meg. Tudom - megpróbáltam gyakran. Gondold el, az ember a hátán fekszik és felfelé néz a sötétben és biztonságban érzi magát. Nem repülhetsz hirtelen a levegőbe - de nem is süllyedhetsz el. - Az éjszaka folyamán emelkedő áradat nem hatolhat be. Hivd a rendőrséget, testvér. Kérlek, hivd. /Arthur hallgat./ Nem akarod? Neqi mered? Akkor majd én.. /Lassan az ajtó felé megy. Kintről zaj hallatszik./ Arthur és Irene: Michael ... Drágám ... Ágnes nővér: /belép/ Történt valami? Irene: Semmi a világon, Agnes nővér: Adchaelhez megy, anélkül, hogy meglepetést mutatna/ Jó napot! Hát mégis megjött.
