Garde Peach, L. du – Hay, Ian – Roger-Ferdinand: A család szégyene; Fordította: Sányi Nándor, Tamás László; Q 280

-33- , nem is ide akartam jönni, hanem a szomszédba. Oda is mentem, de ott csak egy öreg barátnőmet találtam otthon, aki annyira megleli pődott látogatásomon, hogy én magam is meglepődtem... Nagyon örülök, hogy maguknál is bekopogtattam, hiszen ezer éve nem láttam ma gukat. James: Eemutatom Mr.Sam Jacksont. Tiszteletes: örvendek, hogy újra láthatom Mr.Jackson, 3am: on is nagyon örülök. Tiszteletes: Majdnem valamennyi hívünket ismerem, az egyházközség minden tagját, de hát annyian vannak, hogy néha bizony összezavarom őket hirtelenjében. fizért nem ismertem lel magát sem az első pillanatban. Sam: kam Ezen nem is csodálkozom. Nem idevalósi vagyok. Tiszteletes: Nem idevalósi? Innál jobb! Akkor mindent értek. Az első pillanatban tudtam, hogy találkoztunk már valahol. Talán valamelyik hivatalos utja 3orán? • 3am: /meglepetve/ Merrefelé? Tiszteletes: Ha én arra emlékeznék!? Az üzlet, az mindig titokzatos terület maradt számomra... Pedig mennyi ember fut a pénz után... /felvesz egy ott heverő egyfontos bankjegyet/ Mennyi ember töri magát ezért 'f kis papirszeletért... az embernek önkénytelenül eszébe jut: megéri-e?... Mert ugyan mennyit ér ez? Olyan keveset! 3am: Jhben egyetértünk! Tiszteletes: Meg kell azonban jegyeznem, hogy ezek a papirdarabkák sokszor segitenek nekem apóstolkodásomban. Sokszor bizony szeretném oda sugI ni tulajdonosuknak: "Ha maga nem tudja felhasználni, ne zavartassa magát, nalam nagyon jó helyük lenne.".. /Jameshez fordul/ Mr. Winter, talán szándékosan hagyták itt ezeket a bankjegyeket? James: Nem a miénk, tfr.Jacksoné.•. Sam: Ha annyira kedve támadt rájuk, legyen az öné, tiszteletes ur. Tiszteletes: Végtelenül jószivü ember maga... /összeszedi a pénzt/ Annyi nyomo-