Lebovics Gyorgye – Obrenovics Alekszandar: Mennyei osztag; Fordította: Saffer Pál; Q 275

Én vagyok az A-12750-es. A "bal karomra tetováltán hordom ezt a számot, már tizenkét esztendeje. Eddig még nem találkoztam az Ismeretlen Osvijencimi Bajtárssal, aki hasonló ábrákat hord a karján. Valamikor sokan voltunk. Apell

x-re gyülekezve, soraink a végtelenbe nyúltak és a számlálás órák hosszat tartott. A régi számok azonban mentek, tünedeztek - helyettük újak érkeztek és a sorok mindig feltöltődtek. Hogyha ma nagy, általános névsorolvasásra sorakoztat nának föl, ha sorszám szerint egymás mellé állitanának bennünket ember és ember között a számok ezrei hiányoznának. Az Appelplatz szinte üres lenne és öt perc alatt befejeződbe a névsorolvasás. ötmillió ember nem jelentkezne a hivásra. A krematórium tőszomszédságában éltünk, éreztük füst jének búzét, éjszakánként néztük a magas kéményből feltörő apró lángnyelveket - és mégsem tudtunk semmit arról, ami a vöröstéglás, magas épületeken belül történt. Onnan nem tért vissza soha senki. Egy novemberi hajnalon tizenhét ember indult el a birkenaui Bauleitung Kommando3-ból, azzal a feladatta^ hogy lebontsák a krematóriumokat és eltüntessék a szörnyű bún nyomait. Én egyike voltam ennek a tizenhétnek. Visszatérésre nem számitottuhk. Fekhelyeinket még aznap elfoglalták mások. Aznap este tizenhét megrémült és a rettegéstől kábult ember tért vissza a táborba. A táborlakók sűrű, szótlan sorfala között vonultunk el. A kiváncsiak tömegétől kisérve jutottunk barakkjainkig. Akkor még nem hittek szavainknak. Naponta járt a Bauleitung Kommando bontani az I. és II. számú krematóriumokat. Én üvegesként dolgoztam: az ablaküve-