Franko, Ivan: Az elrabolt boldogság; Fordította: Benedek Árpád; Q 274

- 8 /Násztya/: messze van innen ős a testvéreidet se láttam szemtől-szembe soha... Anna: Akkor hát honnan tud mindent? Násztya: /nevet/ A verebek csiripelték, kedvesem. Valaki elmesélte. Hogy ki, - soha ki nem találnád. Anna: Biztosan találkozott a vásáron egy lánykori barátnőmmel. Násztya: Dehogyis, szomszédasszony, dehogy is... Nem nagyon járogatok én vásárokra. Nem. A hírmondó maga járt nálunk. Nem is olyan régen! Tegnap. Anna: Fel nem foghatom, ki lehetett. Legények-lányok: /felállnak az asztaltól/ Köszönjük a vacsorát Annus néni, megának is Násztya néni. Első legény: Hál'istennek, ugy jól laktam, mint a rluda. Násztya: /ráver a kendővel/ Hordd el magad, te gonosz lélek. Lányok: Ideje indulnunk, mert ugy befújja az utat, hogy nem találunk haza. Második legény: Ne féljetek kisbogaraim, elegen vagyunk itt legények. Mindegyikünk felkap két-két lányt a vállára és hazarepiti. Első lány: No nézd, milyen erős! Vigyázz, mert megszakatez! /készülődnek, fogják a rokkákat, a többi holmit és mennek az ajtóhoz./ Jó éjszakát! /megcsókolják Annust, aki kis mécsessel világit ki az ajtón./ Anna: Jó éjszakát, kislányok, jóéjszakát! Holnap is gyertek el. /bezárja utánuk az ajtót/