Franko, Ivan: Az elrabolt boldogság; Fordította: Benedek Árpád; Q 274

- 4 Első legény: /nevet/ Ahá, libabőrös lett tőle a háta! Ugyan, miért? Násztya: Nem hallgatsz el, te szemérmetlen! Azt hiszed én is olyan vagyok, mint apád megboldogult felesége, aki folyton tele volt kék, zöld foltokkal. Első legény: Az már igaz, igy volt. Az apám mindig azt mondta, hogy ha az enber nem veri az asszonyt, biz az könnyen a tilosba téved. Második legény: Jó borbély lett volna az apád: a férfinépség vérét is meg-megcsapolta. Első legény: Meg biz'a! Ahhoz is legény kell szálas, nem ilyen nyálas! Násztya: Nem sül le a bőr a képetekről ilyeneket beszélni ebben a házban! S még vonyitotok is hozzá, mint a vénasszonyok! Mennétek a pokolba! Mintha tisztátalan lelkeket emlegetnétek egy kisded bölcsőjénél. Jaj, mit is beszélek éjnek idején! - Isten bocsásson meg érte.- Itt angyalok repülnek, - egyetlen ház ez az egész faluban, ahol csend, nyugalom, boldogság, meg szerelem van, - ti meg olyan csúfságokat fujtok itt, hogy beleborzong az ember. Első lány: Ne féljen nénémasszony, a nótával nem kergetjük ki a szent angyalokat a házból. Násztya: Honnan tudod? Hátha kikergetitek?! Az öregek azt mondták mindig, hogy nem jó az ördögöt a