Franko, Ivan: Az elrabolt boldogság; Fordította: Benedek Árpád; Q 274

- 28 /Csendőr/: Anna: Csendőr: Anna: Csendőr: Anna: Csendőr: Anna: Csendőr: gondolok rőla. /vállon ragadja/ Mihajló, mit forgatsz a fejedben?! Hagyj engem békén! Majd holnap meglátod. Holnap? Szóval valami mégis van? Mit főztél ki? Valami szörnyű gonoszságot, ugye? Persze, hogy azt, látom a szemedben! Megéreztem a hangodon, amikor a sebeiről faggattad. Ismerlek én téged, tudom, hogy kőből van szived. De én nem csúszók előtted térden, hogy könyörülj, ne tégy tönkre bennünket, csak annyit mondok, - két ártatlan lélek halálát veszed a lelkedre! Remélem, hogy egyet se. Csak annyit mondok, hogy a férjed nagyon jól tenné, ha itthon maradna és nem menne munkába. Vadállat vagy te, veszett kutya! Szét akarsz tépni bennünket s azt hiszed, hogy itt a jé alkalom. De isten megver, nagyon megver érte! /nevet/ Hahaha! Tessék, milyen szép jelenet: két halott, akik életükben ugy szerették egymást, hogy halálukban sem feledhették, - találkoznak és nincs jobb dolguk, mint hogy egymást marják. Anna, drága szivem! Hát tényleg ennyire gyűlölsz? Mit akarsz tőlem? Miért jöttél ide? Esküszöm az istenre, hogy nem akartam. Már két hónapja itt vagyok, de a házatokat eddig elkerültem. Ma aztán, - nem tudom, vagy az isten,vagy a sors hozétt ide.