Franko, Ivan: Az elrabolt boldogság; Fordította: Benedek Árpád; Q 274

- 24 Mikola: Csendőr: Mikola: Csendőri Mikola: Csend <r! Mikola: Csendőrs Mikola: Nines mit. Váljék egészségére, /szintén feláll, mindketten leülnek a lócára/ /Anna hallgatagon leszedi az asztalt/ /oldalvást ránéz Mikolára/ Nini! Mi történt veled Mikola? Csupa seb az arcod? Nem emlékszem, hogy te verekedős lettél volna, /zavartan/ Hahaha... Persze, hogy nem. Csendes, békés ember v<.gyok én. Hz az istenverte fa intézett el igy máma. Amint elkezdtem szedni a hasábokat, - egyszerre csak felülről egy egész rakás zutty - a nyakamba! Még szerencse, hogy agyon nem vágott. Hát igen, és mennyit keresel naponta? Rongyért, semmiért szakit ja meg magát az ember! Nyolcvan krajcár egész napra! És mennyit kell érte kinlódni, fázni. Az ember töri magát, az állatot is nyúzza, - bagóért. - Ah, legszivesebben ott hagynám ezt a keserves keresetet, /újra az arcát nézi/ Téged testvér, alaposan elláttak ezek a husángok. Az egész jobbfeledet mintha végiggereblyézték volna. Mondtam már, hogy amikor rámzudult a rakás, azt hittem darabokra töri szét a fejemet, /feláll, járkál a szobában és leül Mikola baloldalára, innen nézi őt/ Hohó, a balfeledet meg még jobban kicifrázták. /zavartan/ Evvel a pofámmal meg ráestem a rőzse-