Franko, Ivan: Az elrabolt boldogság; Fordította: Benedek Árpád; Q 274

- 23 Mikola» Arról, arról. Csendőr: A kupinyói kocsma mellett jöttél el? Mikola: Hát persze. Meg is álltam, a lovakat akartam megitatni, de valami tökkelütött levette a kútról a vödröt. Bezörgettem kocsmába, de senki sem nyitott ajtót. No, gondoltam, ugy sem hosszú már az ut hazáig, nekivágtam s szerencsére haza is értem. Csendőr: Régen volt ez? Mikola: Hát ugy három órája lehet. Mert igaz, hogy a kupinyói kocsma innen nem több, mint fél mérföld, de mivel eltévesztettem az utat, a keringtem ideoda, hát ugy tünt, mintha legalább féléve uton lennék. Egyes-egyedül az erdőben! Csendőr: Egyedül jöttél? Nem emlékszel, jött még valaki utánad? Mikola: Senki. A mieink mind eljöttek jóval előttem, Rádlovics felé, az országúton. Csendőr: Na ós fényt láttál-e a kocsmában? Mikola: Égett a lámpa, - de az ablakokra a zsalukat is rácsukták, az ajtó is zárva volt. Azt hiszem, aludt a kocsmáros, mert a zörgetésre senki sem jött ajtót nyitni. Csendőr: /dörmög/ Persze, persze! /Esznek. Szünet. Anna az ágyon ül, erőlteti az evést, de kifordul a szájából a f ;lat/ Na, köszönet a vacsoráért, gazduram! /leteszi a kanat s feláll/