Franko, Ivan: Az elrabolt boldogság; Fordította: Benedek Árpád; Q 274

- 22 /Csendőr/: Mikola: Csendőr: Mikola: Csendőr: Mikola: Csendőr: ijesztettem, mi?! Na, ne félj, te szerencsétlen! Nem olyan nagy érték a te lelked, hogy a halottak a airból is feljöjjenek érte. Ne reszkess már, éppen olyan eleven vagyok, mint te! /vállon veri/ Ide meg hogyan kerültem, - azt mindjárt elmondom. Amikor leszereltem a katonaságtól, eladtam a földemet, a házamat és csendőrnek álltam. Három éve szolgálok. Először a határszélre kerültem, csempészeket fogdostam, két héttel ezelőtt meg áthelyeztek ide. Az ördög vigyen el, mért nem ezzel kezdted? Majd halálra rémisztettél, amikor azt mondtad, hogy halott vagy. Jaj Mihájló, Mihájló! ügy látom, te éppen olyan gazfickó vagy, amilyen voltál, /fejét ingatja/ Hát ülj le, vacsorázz velünk. Tudod, hogy egész okosat mondtál, /fogja a kanalat, asztalhoz ül/ De miért esztek ilyen későn? Hiszen éjfél körül járhat, ha jól sejtem. Én is eltévedtem, mint te, nemrég jöttem meg. Honnan? A sóbányához vittem fát, s tovább azöszmötöltem ott, mint kellett volna. Alig találtam haza. /eszik/ Na meg a nehézség tudja mért, Kupinyo felé jöttem. Azt hittem gyorsabban hazaérek, ha átvágok az erdőn, de arra meg ugy befútta az utat a hó, hogy a lovak majdnem ott vesztek, /leteszi a kanalat és csodálkozva ránéz/ Hogy mondtad? Ma este Kupinyó felől jöttél?