Franko, Ivan: Az elrabolt boldogság; Fordította: Benedek Árpád; Q 274

- 2i Mikola: Vetkőzzön le, csendőr uram, üljön le közénk! Most mán éjszakára maradjon itt nálunk. Csendőr: Igaz, most már hova mennék? A lábamat sem érzem, átfagyott minden tagom, elfáradtam. Hála istennek, megmenekültem ebből a fehér pokolból! /lerázza maguhdl a havat, vetkőzik/ /Mikola szemügyre veszi/ Mikola: Maga honnan jött csendőr ur? Csen :őr: Gyalog - a városból. Mikola: Azt értem, hogy gyalog. De hova való? Milyen vidékre? Engedelmet a kérdezősködésért, de ugy tűnik, mintha már láttam volna valahol. Csendőr: /nevet/ Tényleg? Hát persze, hogy láttál! Mikola, öreg barátom! Hát nem ismersz meg? /vállon veri/ Mihajlo G-urman! Te vagy az? Mi meg azt hittük... Anna, nem ismerted meg Mihajlót? /mintha révületben állna az asztalnál és a férfiakra sem nézve imát suttog/ Mi atyánk, ki vagy a mennyekben... Csendőr: /nevet/ ánna! Gazdaasszony! Miért imádkozik? A régi ismerősét nem is üdvözli? Anna: /kezet nyújt/ Hogy tetszik lenni, csendőr ur? Csendőr: /kis ideig mereven nézi Annát, aztán elengedi kezét, fogát összeszorítva elfordul. Csak Mikolához beszél/ Amig élek, el nem felejtem ezt a mai estét. Amikor már egészen közelről hallatszott Mikola: Anna: