Giraudoux, Jean: Miként Lukrécia; Fordította: Galamb György; Q 153

- 17 góni többé, hanem valami hitvány és silány anyag. A citromfa azt kiáltotta felém, hogy ő még citromfa, a paliszander azt, hogy paliszander. Tehát?... Sorra vettem a képeket, rajzokat. Engedje megkérdeznem, ki más árulhatná el Paola hűtlenségét, ha nem Lyotard Török nő-je, a csikós huzatu diványon fekvő, mezitelen odalisz? Azon a napon, amikor Paola megcsalna engem, tudnám, milyenné változna a szememben az én szultánnőm nyaka, csipője, combja... Borzalmas rébuszok? Ó nem! Minden világos körülötte. A szultánnő hajlott térde alá a nap veti fényfoltjait s nem a pestis. A szultán kioszkjának csengettyűi nem lármáztak, piros bársony szalagjaik piros bársony maradtak és elbájolták a szivemet... Európa édesvizű folyói a kedvem szerint kanyarognak. Ázsia édevizü vizei a kedvem szerint zugnak... Nos Eugénie?! Hát akkor?!..• Akkor hát ne erőszakoskodjék, Armand. Nem erőszakoskodom. Attól mindig is óvakodtam egész életemben, Csak közölni akartam Madame Lionel Blanchardal. Hiszen ő nem tudja még, hogy Paola az én müvem. Én alkottam a kedélyét, a szellemét, a szokásait. Ugyanazokat a könyveket olvassa, amiket én. Csak olyan képeket és tájakat nézett meg, amiket én mutattam neki. Nem azért, mintha ő erre magától képtelen lenne. Éppen olyan tehetséges, mint amilyen tapasztalatlan. Ő maga is ugy döntött, hogy én teremtsem meg őt. Azt eszi, ami nekem izlik, azt issza, ami nekem izlik. Az én tetszésem szerint öltözködik és vetkőzik. Még az éjszakáival, a testével is az én kedvem szerint gazdálkodik... Jó lenne, ha Madame Lionel Blanchard igazán elhinné: nem avégett formáltam ilyenné egy asszonyt, hogy aztán ámitsam magam. Kedves Armand, viselkedjék komolyan. Üljön ide, közel hozzánk. Felajánlok magának egy adag fagylaltot.