Gyárfás Miklós: Kis dramaturgia; Q 143

35 ellenére eléggé sematikus. Miért? Azért, mert a kenetteljes álnokság jellemvonását egyhangúa

n ábrázolják az irók, egy szálV . < bői szövik, holott a drámában egy

et len tipikus jellemvonást is több száiből kell megszőni

. Saját jellemvilágukban élni kell hagyni a dráma alakjait. Az álszentség, álnokság, sokféleképen nyilvánul meg, van humoros, gyűlöletes, szemtelen, védekező, hízelgő oldala. Ezek a tulajdonságok megfelelő helyzetben, érzékeny, életizekkel telt nyelvezet segitségével gazdaggá teszik a főjellemvonást, a oselekmény szempontjából tipizált, képmutatóvá sűrített jellemet. < • < , • A plébános alaki jellemzését tehát elnyagyoltnak, nyelvi jellemzését egyhangúnak tartom. A jellem célratörése, a cselekményben való részvétele körül nincs különösebb hiba. A plébános szerepeltetése a meseszövés, tehát szerkezeti szempontból jó, csak az alak jellemrajza sovány, hiába kövér maga a pap. A jellemszinezésnek eddig három módszeréről beszéltem: a figura külső megrajzolásáról, cselekvéséről, és nyelvi jellemzéséről. De a jellem a dráma többi szereplőjének jellemében is tükröződik. Ha az álnok veszedelmesnek tart valakit, akkor már sejtem, a hogy gyanusitott ember: becsületes. Shakespeare Othello cimü drámájában a velejéig romlott Jágó minél több rosszat mond Othellóról, annál jobban megszeretjük a velencei mórt. A jellemek nemcsak önmagukban, hanem kölcsönösségükben is látszanak

. A hősöket nemcsak saját jellemük határozza meg, hanem a többi jelt lemre gyakorolt hatás is. Ez a jellemszinezós negyedik módszere. Érzelmek és indulatok Minden drámai jellemben a cselekvőképesség a legfontosabb

. A jel-