Gyárfás Miklós: Kis dramaturgia; Q 143

- 34 ső jellemzést adják róla: n50 év körüli, hízásnak Indult férfi, reverendában megjelenik a templomajtóban.

" Maga a külső jellemzés nem sokat mond. Uj színdarabjainknál általában vegyük rá arra az irőt, hogy adjon bő, eleven külső jellemzést is szereplőiről. Nem arra gondolok, hogy ez a jellemzés kínosan aprólékos legyen, hanem arra, hogy többet mondjon, mint a bejelentő lap egy-két száraz adata. Mi kíváncsiak lennénk - s a rendező és a színjátszó még kíváncsibb - ennek a plébánosnak hangszinére, járására, gesztusaira, arcára, sőt arra is, hogy reverendája kopott és zsirfoltos-e, vagy papi ruhája pedáns rendszeretetről tanúskodik. Szeretnénk tudni, hogy elfalusiasodott-e, vagy száraz teológus. Kenetteljessóge - amelyet az irók igyekeznek megmutatni - is sokféle lehet: nyájaskodó, vagy méltóságteljes, az "aranyos" öregúr szeretetteljes hangján is remeg ez a kenetesség, de fölényeskedhet is. És igy tovább, nem akarok belefeledkezni az instrukcióba. Most nézzük a következő lépést. A plébános megszólal. "Mindörökkét" mond a "Dicsértessék"-re, majd megrója a harangozót, mert becsapja a templomajtót. Plébános

: /enyhe rosszallással/ Ejnye, gyermekem... Tán haragszol az istenházára? Zeppelin

: /ajtót zárja/Haragszik a szent... Plébános

: Hogy ily illetlenül bánsz az ajtóval? A plébános utóbbi mondata arra vall, hogy a szerzők finomkodónak, mesterkéltnek akarják beállitani a plébánost, különben nem mondatnák vele, hogy "ily illetlenül bánsz az ajtóval..." a beszélgetés módja, a nyelvi jellemzés tehát azonnal egy emberi alkat plasztikus megmutatására törekszik. Ezt a céljukat a szerzők mindvégig szem előtt tartják. A finom és kenetteljes hang a plébános egész alakjára a teljes színdarabon keresztül jellemző marad. Meg kell azonban mondanunk, hogy a plébános alakja ennek